Színészvágy: bérletnek lenni. Vagy érettségi tételnek

Miről írt 20 éve az Észak-Magyarország. A megyei napilapban interjút olvastunk 2003. decemberéből - az újságíró a Miskolci Nemzeti Színház művészét, Fandl Ferencet kérdezte.

Boon.hu

Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, egyik újabb szerepében, a Babaház című Ibsen-mű Béres Attila rendezte változatában

Fotó: Bujdos Tibor

Két dolgot szeretnék elérni a pályán. Érettségi tétel lenni, és keresztrejtvény-feladvány. És, persze, mint minden színész: bérlet.

A mondatokat Balogh Attila interjújából idézzük. Fandl Ferencet szólaltatta meg az Észak-Magyarország 2003. december 4-i számában abból az alkalomból, hogy a színész fontos szerepekben csillanthatta fel tudását akkortájt. Az újságíró azzal a meglátással vezette fel az beszélgetést, hogy Fandl Ferenc válik lassan a Miskolci Nemzeti Színház vezető színészévé.

A művész hárított: „Hol tartok? Nehéz erre válaszolni. Amit az ember gondol magáról, más, mint amit a munkahely... Általában a színházvezetés határozza meg, ki hol tart, különösen hogy kit lehet vezető színésznek nevezni. Ha olyan helyzetben volnék, hogy azt vállalnék el, bárhol az országban, amit akarok, éhen halnék. Hol tartok... Egy többeknek tulajdonított színészvilágbeli mondás jut eszembe: én minden egyes szerepemmel újratanulom a szakmát.”

Szakmája lényegét illetően is volt mondanivalója: „Azzal kell mérni egy alakítást, mennyire tud az adott szerep igazságának megfelelni. Mennyire marad emlékezetes. Persze, nem mondom, hogy ha valaki III. Richárd, feltétlen meg kell ölnie negyven embert... Ha el kell játszanom egy villanyszerelőt, akinek elgázolta a kedvenc macskáját a villamos, akkor nem az a kérdés, hogy játsszam el a fájdalmat, hanem előbb a villanyszerelőt.”