Ünnepvárás

2023.12.01. 17:18

Elkezdődött az advent a Miskolci Egyetemen

Pénteken, december elsején elindult az „ Advent 2023” rendezvénysorozat a Miskolci Egyetemen és ezzel együtt a campus hagyományos adománygyűjtő akciója is. Idén ennek célcsoportja a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház, Családok Átmeneti Otthona.

Póczos Nikolett

Prof. Dr. Horváth Zita rektor gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún az egyetemen Bokányi Ludmilla, a Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Elek Gabriella, a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház vezetõje jelenlétében

Fotó: Vajda János

Az adventi programokat az egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita ismertette és meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. Elmondta, minden évben igyekeznek egy pillanatra megállni, és végiggondolni a mögöttünk hagyott évet, és megtervezni a következő évet, valamint számba venni, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni. 

„Emellett egész évben gondolunk azokra, akik nálunk rosszabb körülmények között élnek. Ez ilyenkor, karácsony előtt egy kicsit felerősödik, így még inkább próbálunk segíteni nekik. Az intézmény is készül erre az ünnepre, de a fenntarthatóság jegyében a mi idei karácsonyfánk stílusosan könyvekből készült. Zöld és okos campust építünk” - mondta a rektor. Egy adománygyűjtést is szerveznek, melynek minden évben más a célcsoportja, idén a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthona. Nekik többek között higiénés eszközöket, gyermekruhákat és gyermekjátékokat gyűjtenek december 18-ig. „A Miskolci Egyetem nemcsak saját magára, a kutatásra és oktatásra figyel, hanem arra a környezetre is, ahol élünk és dolgozunk” – zárta gondolatait a rektor.

Nagy segítség a felajánlás

Elek Gabriella, a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthonának intézményvezetője elmondta, hogy „a teljes ellátást biztosító intézmény számára nagyon nagy segítség az egyetem felajánlása a mindennapi működésükhöz”. Intézményükben egy évet tartózkodhatnak az édesanyák gyermekeikkel, ami egy fél évvel meghosszabbítható, és ez alatt az idő alatt szociális életvezetésben és a gyermeknevelésben segítenek az édesanyáknak. A 30 fős otthon most bőven maximális kihasználtsággal, 35 fővel működik.

Az ünnepség végén a Bartók Béla Zeneművészeti kar kórusának éneke mellett az intézmény rektora, Prof. Dr. Horváth Zita meggyújtotta a Miskolci Egyetem adventi koszorújának első gyertyáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában