Egy órát csúszott a program

2023.12.01. 12:38

Baleset késleltette a Mikulásvonatot

Ráfordult a sínre egy személyautó, aminek mentése több mint egy órát vett igénybe csütörtök este az Előhegy utcában. Személyi sérülés nem történt.

A sínekre borult egy autó csütörtök este. Késett a Mikulásvonat programja.

Forrás: Facebook/Diósgyőri Mikulásvonat

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hozzájuk a bejelentés fél 6 előtt öt perccel érkezett.

"Tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség, mert az autó tulajdonosa maga hívott egy autómentőt, ami el is szállította a kocsit."

Pinkili Gergely, az Északerdő Zrt. Lillafüred Állami Erdei Vasút üzemigazgatója tájékoztatott, a vágánypálya nem sérült meg.

Bepótolható az elmaradt program

Kása Tamás főszervező elmondta, el sem indították vonataikat Lillafüredről és a Dorottya utcai végállomásról, hogy viszonylag kényelmesebb környezetben tölthessék el az utasok a várakozási időt.

"Mindkét állomáshely rendelkezik mosdóval, ezért úgy gondoltuk, inkább ezek használata mellett várakoztatjuk a vendégeket az indulásra. A csúszás végül bő egy órás lett, amiért elismerés a várakozóknak és a szereplőknek is, hiszen az ő munkaidejük is ennyivel hosszabbodott aznap – mondta a főszervező, aki hozzátette, nem az első eset, hogy a kisvonat megakad valami miatt.

– Nyolc évvel ezelőtt volt már példa arra, hogy bombariadó vett el egy fél napot a programból. De előfordult már fakidőlés is. A mostani havazás és ónoseső is nehezítette az érdeklődők eljutását a Mikulásvonathoz, nekik lehetőséget biztosítunk december 10-éig, hogy egyéni részvétellel ellátogassanak Lillafüredre, ahol vendégül látjuk őket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában