Választás 2024

2023.11.26. 18:26

Borkuti nem kér a miskolci DK-ból

Varju László, a DK alelnöke szerint Veres Pál elárulta az ellenzéket. Borkuti László miskolci DK-s önkormányzati képviselő szerint elfogadhatatlan, amit a Gyurcsány-párt helyi szinten művel Miskolcon, Hegedűs Andreát pedig nem tartja jó választásnak, mint polgármester-jelöltet.

Ujlaki Attila

Borkuti László a jövőben nem kíván a helyi DK-frakcióval együtt dolgozni

Fotó: Bujdos Tibor

A miskolci Demokratikus Koalíció (DK) közösségi oldalán osztott meg pénteken este egy videót arról, amelyben Varju László, a DK alelnöke és országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Veres Pál elárulta az ellenzéket. „A Fidesszel való együttműködéseben a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumában részt vesz és ott építi a kapcsolatrendszerét” – hangoztatta. Azt is leszögezte a Gyurcsány-párti politikus, hogy ez elfogadhatatlan. „Bízom abban, hogy minden ellenzéki párt érzi majd a későbbiekben a Veres Pállal kapcsolatos ellentmondást és Hegedűs Andreát támogatja majd a jövő évi önkormányzati választáson Miskolcon” – tette hozzá.

Cenzúráz a miskolci DK

A poszt alatt Borkuti László, a miskolci DK frakciócsoport tagja kommentben adott hangot a nemtetszésének. „Számomra a DK miskolci csoportja felé már nincs visszaút. Sokat kínlódtam vele, de be kellett látnom, nem tudok azonosulni azzal, amit ma láttatni akarnak, itt helyben Miskolcon” – írta az önkormányzati képviselő.

A politikus részletezte, hogy nem ért egyet a DK és LMP jelenlegi „paktumával”. Majd elköszönt a DK frakciócsoporttól, hozzátéve, hogy a mandátumát a választásokig kitölti ugyan, de a jövőben nem kíván a helyi DK-frakcióval együtt dolgozni. A hozzászólás egyébként később elérhetetlenné vált a miskolci DK oldalán…

Borkuti László nem tud azonosulni azzal, amit ma láttatni akar Miskolcon a DK

Külön útra tévedtek

Szerkesztőségünk megkereste Borkuti Lászlót a hozzászólásával kapcsolatban, aki portálunknak elmondta, nem ért egyet a helyi DK-nak az ambícióival. „A Velünk a Város frakciószövetségnek vagyok elkötelezettje, amelynek során nyertem el a mandátumom” – mondta a boon.hu-nak. Hozzátette: nem ért egyet azzal, hogy mindenféle előzetes egyeztetés nélkül jelentették be Hegedűs Andrea indulását, és így két ellenzéki polgármester-jelöltje van Miskolcnak. 

Borkuti László nem tartja alkalmasnak polgármesternek Hegedűs Andreát (képünkön)
Fotó: Vajda János

„A DK most egy külön útra tévedt, amely szerintem megosztja az ellenzéki közvéleményt” – véli a politikus. Arra is rámutatott: hiába hangoztatja azt a DK, hogy egy ellenzéki jelölt kell a városokban, mert ez jelen pillanatban nincs meg a vármegyeszékhelyen.

Kritika Hegedűs Andreának

A képviselő azt is megosztotta portálunkkal, hogy már nem vesz részt a DK önkormányzati képviselő csoport megbeszélésein. Portálunk kíváncsi volt arra, hogy miért nem, hiszen a frakciócsoport tagja. Borkuti László azt válaszolta, hogy mielőtt bejelentették Hegedűs Andrea indulását, akkor kifejtette az aggályait a párt felé. „Korainak tarottam, hogy a párt színre lépett ezzel az ötlettel, mert taktikai hiba volt” – hangsúlyozta. 

Rámutatott: azóta nem vesz részt pártpolitikai megbeszéléseken, viszont a Velünk a Város frakcióülésén igen. A politikus arra is kitért, hogy viták mindig is voltak a Velünk a Városon belül, de szerinte a mostani időzítés hiba volt. „Ha korábban valakinek aggálya lett volna Veres Pál személyével, akkor nem most, hanem félidőben kellett volna ezt jeleznie” – mondta. Azt is aláhúzta: azzal az indokokkal nem ért egyet, amit Varju László és Hegedűs Andrea is hangoztat Veres Pállal kapcsolatban. „Hegedűs Andrea egy nagyon jó oktatáspolitikus, de kevésbé tartom releváns városvezetőnek” – hangsúlyozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában