2023.11.16. 16:28
A mesterséges intelligenciával és a virtuális valósággal ismerkednek Miskolcon
Miskolc - Kétnapos Tudományfesztivál kezdődött a Tudomány és Technika Házában csütörtök délelőtt.
Fotó: Bujdos Tibor
Robotok, mesterséges intelligencia, virtuális valóság, nem csak a jövő az övék, hanem az a két nap is, melyet a miskolci Tudomány és Technika Házában tartanak, csütörtökön és pénteken, ahol a legfrissebb innovációkat mutatják be a fiatalok számára.
A rendezvény nyitónapjára a Miskolci Szakképzési Centrum Mezőcsáti Gimnáziumának és Szakképző Iskolájának nyolc diákja és kísérőtanáruk is részt vett. Szarkáné Dusicza Andrea elmondta, hogy interneten értesültek az eseményről, illetve meghívót is kapott iskolájuk a rendezvényre. Véleménye szerint a dél borsod térségében tanuló diákoknak nem nagyon van lehetőségük ilyen tudományos újdonságokkal találkozni, ezért ragadták meg a lehetőséget, hiszen tágítja a gyerekek világlátását egy ilyen rendezvény – mondta a tanárnő. „Az imént egy fényképet készítettek rólunk és a mesterséges intelligencia segítségével megrajzolta a képmásunkat, abszolút felismerhető a kép” - újságolta.
Innovatív fejlesztések
Hollósy András a fesztivál kommunikációs munkatársa szerint a Tudomány és Technika Házában elérhetővé válnak az új, innovatív fejlesztések. „Egyedülálló módon olyan applikációkkal olyan újdonságokkal lehet ismerkedni, melyekre eddig nem volt lehetőség és amelyek most jöttek le a fejlesztők és tervezők asztaláról.
Ilyen például a szelfi droid, amely önállóan mozog és készíti a felvételeket és egy kis robot, ami 30-50 másodpercenként képes reprodukálni az emberi arcot fotó alapján, ez az úgynevezett szkech (szkecs) robot”- sorolta a térben látható újdonságokat Hollósy András.
Tudományfesztivál
Fotók: Bujdos TiborA fesztivált Kiss Gábor a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja nyitotta meg, aki elmondta, hogy ez a harmadik alkalom amikor Miskolc szervezőként vesz részt a Tudományfesztiválban és fontosnak tartja, hogy a fiatalok megismerjék, a műszaki pályák, az informatika, a kutatás, az innováció világát. És a kiállításon látva ezeket talán kedvet kaphatnak ehhez – emelte ki. Majd hozzátette, hogy szerencsére már az iskolában is megjelennek a 21. század legkorszerűbb technológiái, eszközei, ezzel gazdagítva fiatalok tudását és megmutatják ezek az újdonságok, hogy milyen sokszínű a világ.
Űrhajós program
Első előadóként Magyari Gábor lépett a fiatalok és a résztvevők elé, a HUNOR Magyar Kutatóűrhajós Program repülésüzemi és képzési vezetője, az egykori magyar űrhajós, Magyari Béla fia, aki Farkas Bertannal készült a világűrbe. Magyari Gábor nagyon fontosnak tartja az edukációt és azt hogy a fiatalokkal megismertesse az űrkutatást és a scen szektort és megpróbálta arra ösztökélni a diákokat, hogy ezen a pályán helyezkedjenek el, mert ez a jövő. Elmondta azt is, hogy a Hunor program az első oktatási fázisának a végén tart, amelyben a jelenlegi négy jelöltből, kettőt választanak ki, akik tovább folytatják a kiképzést és a felkészülést.