Miskolc

2023.10.03. 17:47

MVK-ügyek: a DK külső szemlélőt játszik

A Demokratikus Koalíció helyi önkormányzati képviselői szerint hiba, hogy a miskolciak megkérdezése nélkül születnek döntések.

Boon.hu

Már másképpen járnak

Fotó: Bujdos Tibor

A miskolci tömegközlekedés minőségi javulását célzó minden intézkedést támogat a Demokratikus Koalíció (DK) miskolci önkormányzati frakciócsoportja, ezért – mint ezzel kapcsolatos közleményükben állítják – a szeptember 28-án tartott képviselő-testületi ülésen a közösségi közlekedés vonalhálózatának és menetrendjének október 14-ei bevezetéséről igennel szavaztak a frakciócsoport tagjai: Borkuti László, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs.

Sok a túlóra, kevés a bér

Szilágyi Szabolcs hozzászólásában az új vonalhálózat és menetrend kapcsán arról beszélt, hogy nagyon fontos az MVK Zrt. sofőrjeinek bérrendezése. Az MVK Zrt.-ben ugyanis a jelenlegi bérek miatt nagy a fluktuáció: havi szinten akár három régi, tapasztalt kolléga is felmond, mivel az infláció az ő pénzüket is „megeszi”. A sofőrök és a villamosvezetők rengeteget dolgoznak, túlóráznak. A jelenlegi bérrel eredménytelen lesz bármiféle toborzás. A DK szerint Miskolc problémái közül kiemelkedik a tömegközlekedés helyzete. Bár vannak sokan, akik elismeréssel szólnak a korszerű és kényelmes buszokról, villamosokról, mégis a többség úgy vélekedik, nem megfelelő számára az a szolgáltatás, amit a tömegközlekedés biztosít. A szolgáltatás kritikáján túl hallhatók azok a hangok is, amelyek azt kifogásolják, hogy a miskolciak megkérdezése nélkül születnek döntések.

Részesei voltak az előterjesztés véleményezésének

Badány Lajos alpolgármester megkeresésünkre az alábbiakat reagálta: a menetrendváltozást több szakmai egyeztetés előzte meg, erről a DK-nak mint a Velünk a Város frakciószövetség tagjának tudomása van, sőt ők maguk is részesei voltak az előterjesztés véleményezésének. Kifogást sem akkor, sem a közgyűlésen nem fogalmaztak meg, sőt támogatták a módosításokat. Ezért is érthetetlen, hogy most, részben a Fidesz narratíváját felhasználva nyilvánulnak meg, majdnem egy héttel a testületi ülés után és két héttel az új menetrend bevezetése előtt. Kiemelte: „Egyetértünk a bérrendezés szükségességével, a probléma régóta ismert. Természetesen a Közlekedésszervező Osztály képviselői időközben egyeztetést folytattak a szakszervezetek, üzemi tanácsok elnökeivel is. Ennek keretében felhívtuk az MVK vezetésének figyelmét arra, hogy működjenek együtt egy teljesítményértékelésen alapuló bérkompenzációs rendszer kidolgozásában. E javaslatcsomagban a Közlekedésszervező Osztály és az MVK által kidolgozott intézkedések szerepelnek, de a DK által kidolgozott konkrét javaslattal eddig nem találkoztunk.”
A menetrend a korábbi célforgalmi utasszámlálások figyelembevételével, a tényleges utazási igényeknek megfelelően lett kialakítva, amely teljesen tényszerű mérőszámokon alapul, kizárva az egymásnak gyakran ellentmondó szubjektív véleményeket. A bevezetést követő tapasztalatok alapján menetrendi finomhangolásokra is sor kerülhet – húzta alá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában