Előadást tartottak

2023.10.18. 17:00

Az 1848-as forradalom vértanúira emlékeztek Mezőkövesden

A vértanúk könyve alapján tartott előadást Dinyési János az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról október közepén, a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumban.

Az előadáson

Forrás: mezokovesd.hu

Az 1905-ben megjelent kötet a forradalom megtorlásairól szól – tudtuk meg Dinyési Jánostól, a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének tagjától, aki elmondta, hogy az október 6-ai nemzeti gyásznap az aradi vértanúk kivégzéséhez kötődik, ugyanakkor ez az esemény „csak” egyik momentuma volt a megtorlásoknak. – A könyv segítségével felidéztük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc közbeni és utáni megtorlásokat, és emlékeztünk az elesett hősökre, természetesen az aradi vértanúkra is. Egy kicsi kitekintést is tettünk Kufstein esetében az egyik emblematikus börtönre, ahol nagyon sokan raboskodtak a szabadságharc leverése után – mondta Dinyési János, aki három emlékhelyről is említést tett. – A vértanúk mellett emlékeztünk arra a három kiállítóhelyre is, amelyek 1915–1916-ig léteztek a Magyar Királyság területén, az aradi, kolozsvári és budapesti emlékmúzeumokra, hiszen a könyv is ezeknek az anyagából készült - mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában