A nyár utolsó napjai

2023.08.22. 17:30

Atyaég! Hamarosan kezdődik az iskola!

Időt kell szánni rá, hogy a bioritmus újra tanév üzemmódba álljon.

Nagy-Hankó Krisztina

Néhány nap, és elkezdődik az iskola

Fotó: MW

Amikor kitör a nyári szünet, minden szülő azon töri a fejét, hogyan oldja meg gyermekei felügyeletét, hasznos időtöltését két és fél hónapon keresztül. Aztán amikor már az iskolakezdés közeleg, a probléma inkább az, hogyan fog a család visszarendeződni a korábbi napirendbe, hiszen vége a szabad napoknak. A pszichológust kérdeztük arról, hogyan oldható fel a feszültség, amely ebben a helyzetben jelentkezik a szülők és a gyermekek életében.

Az egész családnak változik a napi rutinja

A gyerekeknek két és fél hónap után visszaülni az iskolapadba nem olyan egyszerű, akik most kezdik az első osztályt vagy a középiskolát, egy teljesen új környezetbe, közösségbe csöppenek. A tanévkezdés a felnőtteket is megviseli, hiszen újra korán kel kelni, átszervezni a napot – mondta Tóth Andrea pszichológus. De ilyenkor már tanszervásárlási lázban égnek a szülők és többnyire lelkesebbek, mint a gyerekek. Ami további nehézséget fog okozni, az az időjárás. Szeptemberben még lehet olyan idő, mint nyáron, akkor nehezebben viseli a gyermek, hogy az iskolában kell ülnie és összpontosítania 45 percen keresztül. Alsó tagozatban ez jelenti a legnagyobb problémát. Pedig az első hetek általában a szintfelmérőkről szólnak. A tanulásba és az iskolai rendbe vissza kell rázódni, ami a kisebbek esetén a szülőre ró plusz terheket – emelte ki a pszichológus. Hiszen megint idejében le kell feküdni, reggel korán kelni és beérni az iskolába. Figyelni, hogy minden be legyen pakolva, el legyen készítve, szülői értekezletre rohanni és így tovább – sorolta a szakember.

A tanévkezdés nemcsak pszichésen, testileg is megterhelő lehet

A nyári szünetben megszokott lassúbb, kényelmes életvitel a tanév kezdetével felgyorsul. Ahol kisebb gyermek is van a családban, óvodás vagy bölcsődés, ott szinte biztos, hogy ahogy újra közösségbe megy, össze fog szedni valami betegséget. Máris jön az újabb kihívás, hogy ki marad majd itthon a beteg gyerekkel, amikor elment a szabadság a nyaralásra. A lehetséges akadályok előrevetítése mind stresszt, feszültséget okozhat a családban – hangsúlyozta Tóth Andrea. Nem mindenhol megoldott a gyermekfelügyelet, nem túl gyakran, de előfordul, hogy a gyermek augusztus 31-én még óvodás, szeptember elsején pedig már iskolás. Ez az átállás nem egyszerű folyamat, főként akkor, ha délutáni alvásigénye van még a 6-7 éves gyereknek. Ezért az első hetekben az elsősöknek ugyan ebéd után már nincs alvás, de odafigyelnek a pedagógusok arra, hogy biztosítva legyen a pihenés számukra.

Közelednek a reggeli szóváltások

A szülőknek ugyanúgy szüksége van néhány hétre, hogy az új helyzethez alkalmazkodjanak, vagy ha már nem új, akkor visszarendeződjenek. Mindezek mellé jön a munkahelyi stressz, ami a nyári szabadságok után ismét jelentkezhet. A szülők között lehet konfliktus, türelmetlenség a gyerekekkel, ezt jól kell kezelni, időt hagyni rá, hogy beálljon az a bioritmus, amit a vakáció kezdetekor, júniusban ott hagytak. Ezért augusztus utolsó két hetében érdemes a korai lefekvést és a reggeli korán kelést lassan, fokozatosan visszavezetni a hétköznapokba – javasolta a szakember. Kicsit lazábban kell venni mindent, elengedni a görcsös ragaszkodást bizonyos dolgokhoz. A tanévkezdésnek lesznek buktatói, nem lesz minden tökéletes, biztosan lesz olyan füzet, amit elfelejtettünk befóliázni, de semmi baj, ezek is helyre állnak majd. Az én időt pedig még a temérdek tennivaló között se feledjük, minden nap legyen pár percünk magunkra, ez nagyon fontos! – hívta fel a figyelmet a pszichológus.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában