Fontos!

2023.07.29. 16:47

Borsodot is érintő változásokra kell számítani a vonatközlekedésben hétfőtől

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Boon.hu

Pályafelújítások és menetrendi módosítások július 31-től.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon augusztus 10-ig Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás között pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

  • A Tokaj és Hernád-Zemplén InterCity vonatok 10 perccel korábban, óra 15-kor indulnak a Keleti pályaudvarról, illetve ugyanennyivel később, óra 45-kor érkeznek meg Miskolc felől a Keleti pályaudvarra. 
  • A Hernád-Zemplén InterCity vonatok Füzesabonyban is megállnak.
  • Az Agria InterRégió vonatok 5 perccel korábban, óra 55-kor indulnak a Keleti pályaudvarról, illetve ugyanennyivel később, óra 05-kor érkeznek meg Egerből a Keleti pályaudvarra.
  • A Füzesabony–Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza viszonylatú személyvonatok napközben az Agria IR vonathoz való csatlakozás után óra 29-kor indulnak Füzesabonyból, Miskolctól menetrendjük nem változik. Miskolcról 11 perccel korábban, óra 22-kor indulnak Füzesabonyba. A munkanapokon Füzesabony állomásról Miskolc-Tiszai pályaudvarra 5:34-kor induló személyvonat (5050) nem közlekedik.

A Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vonalon július 31-én éjszakától augusztus 2-án hajnalig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a nyíregyházi gyalogos felüljáró beemelése miatt. 

A Debrecen–Füzesabony vonalon módosított menetrend érvényes a miskolci vonalon augusztus 6-ig Mezőkövesd—Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt.

A részletes menetrend megtalálható a www.mavcsoport.hu internetes honlapon a Vágányzári hírekben

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában