Lehetőség

2023.06.12. 19:00

Újra lehet pályázni önkormányzati bérlakásokra Miskolcon

Harminc ingatlan keresi a gazdáját a Miskolc Holding Zrt. e-lakáspályázatán keresztül.

Bérlakásokra pályázhatnak az érdeklődők Miskolcon – még egy hétig

Fotó: MW

Újra elindult az online lakáspályázati lehetőség, amelyen összesen harminc önkormányzati bérlakást hirdettek meg két pályázati formában. Piaci pályázaton tizenhat lakást kínálnak bérbeadásra, míg a fiatalok piaci pályázatán tizennégy lakás közül választhat az, aki a 35. életévét még nem töltötte be, legalább 6 hónapos miskolci munkaviszonnyal rendelkezik, és legalább havi 20 ezer forintos lakástakarékosságot vállal. Egy-egy pályázati formán belül legfeljebb három lakásra adható be pályázat – olvasható a Miskolc Holding Zrt. közleményében.

A győztesek láthatják a lakást

A pályázatok a Miskolc Holding Zrt. www.ingatlangazdalkodas.miskolcholding.hu honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően nyújthatók be. Ugyancsak itt tekinthetők meg a lakásokról feltöltött fényképek, műszaki dokumentációk, továbbá a pályázati feltételeket, fizetendő bérleti díjakat, felújítási költségeket tartalmazó pályázati kiírás. A pályázati kérelemhez előzetesen semmilyen dokumentumot nem kell csatolni, a kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó iratokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során – tudtuk meg.

A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően, kizárólag az első helyre sorolt pályázóknak van lehetősége. 

A pályázatok június 19-én 16 óráig nyújthatók be, amelyeket legkésőbb a lezárást követő 60 napon belül elbírálják.

 A pályázat benyújtásával kapcsolatban a következő elérhetőségeken lehet érdeklődni: +3670/705-6230; +3670/658-3396; +3670/430-8681, [email protected].

Jövedelmi, szociális szempont

A pályázat részleteiről külön kérésünkre Miskolc Polgármesteri Hivatalának Sajtó és Kommunikációs Osztálya adott tájékoztatást:

„A lakásrendelet valamennyi pályázati forma esetén elbírálási szempont rendszert határoz meg. A pályázati adatlap minden, az elbírálás szempontjából fontos adatra rákérdez, és a pályázó nyilatkozatai alapján történik - előre meghatározott pontozási rendszer szerint - a besorolás. A pályázó háztartásában egy főre jutó jövedelemadatok, továbbá a pályázók munkavégzésére irányuló adatai adnak fontos információt arra vonatkozóan, hogy a pályázó előre láthatóan képes lesz-e a lakás fenntartásával kapcsolatos költségek - lakbér, rezsiköltség - fizetésére. Ugyanakkor az egyes pályázati formáknál külön meg van határozva az a felső jövedelemhatár is, ami felett már nem támogatott a pályázó. A szociális és a költségelvű pályázatoknál a jövedelem adatokon túlmenően egyéb szociális szempontok is mérvadóak a pályázat elbírálása során. Például gyermekek száma, gyermekeit egyedül nevelő szülő, pályázók és együtt költözők esetleges fogyatékossága. Az adatokat, nyilatkozatokat utóbb hitelt érdemlően igazolni kell” – írták.

A bérbeadó a karbantartó is

A lakbér elmaradása esetén a Miskolc Holding Zrt. távozásra szólítja fel a bérlőt.

„Aki a későbbiekben nem fizeti a lakbért, annak a bérleti szerződése megszűnik és a lakást vagy önként, vagy végrehajtási eljárás keretében el kell hagynia. A lakások birtokba adását (műszaki átadását) a Miskolc Holding Zrt. Létesítményüzemeltetési Szervezeti Egységének kollégái végzik. A lakások felújításával, műszaki állapotával kapcsolatos kérdésekben a bérleti jogviszony fennállásának időtartama alatt szintén őket kell keresni. E-mail címük: [email protected]” – tájékoztatott a miskolci Városháza sajtóosztálya.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában