Alternatív közlekedés

2023.06.16. 11:24

Ekkortól e-rollerezhetünk Miskolcon (fotók)

A 330 járműből álló flotta e-rollereit, a város 184 pontján okoseszközökre telepíthető alkalmazással bérelhetőek majd.

Ujlaki Attila

Most már Miskolcon is lehet közösségi rollerezni

Fotó: Bujdos Tibor

Miskolc is csatlakozott azoknak a településeknek a sorához, ahol elektromos rollermegosztó szolgáltatás működik a jövőben. Pénteken délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatták be a 330 járműből álló flotta e-rollereit, amelyek okoseszközökre telepíthető alkalmazással bérelhetők jövő hét szerdától. A KRESZ szabályai ezekre a járművekre is vonatkoznak, az ajánlás szerint pedig elsősorban kerékpárutakon javasolt közlekedni velük. A szolgáltatást indító TIER a működési keretfeltételeket és a parkolási szabályokat Miskolc önkormányzatával közösen alakította ki.

Az alternatív mobilitási eszközökre is hangsúlyt fektetnek

Az átadón beszédet mondott Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki azt hangsúlyozta, hogy mérföldkőhöz érkezett a város.

Miskolc mindent igyekezett megtenni, hogy a fiatalok itt maradjanak a városban

 – mondta. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy a városba érkező gazdasági szereplők első kérdései között szerepel, hogy milyen módon lehet közlekedni. „Hosszú egyeztetés után egy szolgáltató ide hozta ezeket az elektromos rollereket” – fogalmazott. Azt is elárulta, hogy a rendszerben 184 mikromobilitási pontot jelöltek ki, ezeken a helyeken lehet kibérelni a rollereket, valamint itt lehet velük majd parkolni is.

Szeretnénk elérni, hogy a tömegközlekedés meghatározó legyen, de mellette elérhetők legyenek az alternatív mikromobilitási eszközök is

 – hangsúlyozta. Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere arról beszélt, hogy korszerű rollerflotta áll majd az utazni vágyók számára.

„A járművek maximális sebessége 25 kilométer per óra, és a TIER nevű mobilapplikációval lehet fizetés ellenében használni azokat” – mutatott rá. „A járművek hatótávolsága 40 kilométer, és a teljes hálózat még kidolgozás alatt áll”. Azt is elárulta, fontos volt, hogy a mikromobilitási pontokat tömegközlekedési csomópontoknál helyezzék el. „Tölteni a szolgáltató fogja a járműveket, úgy hogy az akkumulátorokat cserélik majd az eszközökön” – hangsúlyozta.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában