Naponta takarítják

2023.05.02. 20:00

Megbírságolhatják azt, aki összekoszolja a buszt, villamost

Az MVK Zrt. járatait naponta takarítják, mégis előfordul, hogy piszokban kell utazni.

Detzky Anna

A felvételt az 54-es buszon készítette a posztoló a Bosch irányába

Forrás: olvasó

Az Új Miskolcon láttam Facebook-csoportban jelezte egy felhasználó – fotó mellékelésével –, hogy a miskolci buszok ülései gyakran koszosak, ezért akár fertőzésveszélyesek is lehetnek. Utánajártunk, hogy milyen szabályok vonatkoznak a helyi tömegközlekedési eszközök takarítására, illetve hogy mire számíthatnak azok, akik belülről erősen összekoszolják a járatokat.

A fotó hiteles, és az 54-es buszon készítettem április 16-án 17 órakor a Bosch irányába. Ezen a vonalon általában kritikán aluli járatok közlekednek

 - írta tájékoztatásképpen az olvasó, amikor engedélyt kértünk a fényképe felhasználásához. Az MVK Zrt. pedig részletesen beszámolt róla szerkesztőségünknek, hogyan végzik a takarítást, fertőtlenítést.

Sepernek, fertőtlenítenek

„Az MVK Zrt. folyamatosan biztosítja az általa üzemeltetett és forgalomba adott járművek napi szintű takarítását és fertőtlenítését, hiszen különösen fontosnak tartjuk a biztonságos utazás feltételeinek megteremtését” – válaszolta kérdésünkre a miskolci Városháza sajtóosztályán keresztül az MVK Zrt. „Az autóbuszok és villamosok a telephelyre történő beérkezést követően minden esetben napi takarításon esnek át. Ez többek között a jármű kiseprését, kiszemetelését és a kapaszkodók fertőtlenítőszerrel való áttörlését jelenti. A járműveket legalább havi egy alkalommal nagytakarítjuk, ekkor a villamosok és autóbuszok belső terét teljesen kitakarítjuk a mennyezettől a padlóig. A járművek tisztasága és épsége közös érdekünk az utasokkal. Kérjük ezért a közösségi közlekedés igénybe vevőit, hogy óvjuk együtt az autóbuszokat és villamosokat, amikor rajtunk utazunk!”

Leszállítják az utasokat

Amennyiben eseti nagytakarításra van szükség, kivonják a forgalomból a járatot.

„A múlt héten egy utasunk a villamoson lett rosszul és hányt. Az utasok szóltak a járművezetőnek, aki megkérte a villamoson utazókat, hogy szálljanak le a következő megállóhelyen a szerelvényről, illetve jelezte a diszpécserközpontnak, hogy pótlást kér. Ilyen esetben utasok nélkül végigmegy a szerelvény a villamospályán és a telephelyre megy, hogy alapos takarításon, fertőtlenítésen essen át. Időközben pedig indul a telephelyről egy villamos, hogy a kieső szerelvényt pótolja” – tudtuk meg.

Szabálysértésnek minősül

Feljelentés is lehet a vége annak, ha valaki jelentősen veszélyezteti a jármű berendezéseinek tisztaságát.

„Az utazás során az MVK üzletszabályzatában felsorolt tiltott tevékenységeket folytató utast az utazásból kizárhatják és megbírságolhatják. Továbbá szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén feljelenthetik az illetékes hatóságnál. Tiltott tevékenységnek számít például, ha valaki olyan poggyászt szállít, amivel a saját vagy utastársai testi épségét, egészségét, esetleg a jármű berendezéseinek az épségét, tisztaságát veszélyezteti, vagy ha például botrányosan viselkedik. Ilyen esetben kérjük utasainkat, hogy jelezzék a problémát a járművezetőnek, aki lehetőségeihez mérten intézkedni fog az adott helyzetben! Mindez nem jelenti azt, hogy például hajléktalan személy ne utazhatna a járaton, amennyiben van érvényes utazási okmánya, illetve betartja az utazási feltételekben foglalt szabályokat” – emelte ki az MVK Zrt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában