Ünnep

2023.05.11. 07:00

Mutatjuk, kik kapnak kitüntetést Miskolc napján!

Hagyományosan két személynek adományoz díszpolgári címet Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése.

ÉM

Miskolc város ünnepét minden év május 11-én tartják.

A városi közgyűlés 1993-ban döntött úgy, hogy május 11. lesz Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József magyar király.

A városi ünnepet a rendszerváltás után 1993 óta tartják meg. A város legnagyobb ünnepét és rendezvénysorozatát Miskolci Hét néven először 1934. augusztus 5–12. között rendezték meg, majd az ez utáni években még számos alkalommal megrendezték. 2023-ban a város ismét megszervezi a Miskolci Hetet.

Zárt ülésen 

Miskolc megyei jogú város ezzel a témával foglalkozó rendelete értelmében a közgyűlés az arra érdemes személyeknek, szervezeteknek vagy egyesületeknek kitüntető címeket és díjakat adományoz, amelyeket minden esztendőben május 11-én, Miskolc napján ünnepi közgyűlés keretében adnak át.

A közgyűlés március 30-ára összehívott tanácskozásán zárt ülésen döntött Miskolc város idei kitüntető címeinek és díjainak adományozásáról. Az ünnepi közgyűlés pedig csütörtök délelőtt 10 órakor kezdődik a Miskolci Nemzeti Színházban.

Így döntöttek 

Hagyomány, hogy minden esztendőben két személynek adományozzák oda a Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címet. A közgyűlés döntése értelmében idén a közgazdász Bod Péter Ákost és a kutyás mentő Lehoczki Lászlót avatják a város díszpolgárává.  

A két idei díszpolgár 

Bod Péter Ákos nem miskolci születésű, gyermekkorát a városban töltötte, a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Közgazdász lett, volt ipari és kereskedelmi miniszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Nem Miskolcon él, de rendszeres kapcsolatot ápol itt élő rokonságával és a Miskolci Egyetem tudományos és szakmai műhelyeivel. 

Bod Péter Ákos fóruma
Bod Péter Ákos

Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport alapítója és vezetője mentési és felderítési területen végzett több évtizedes karitatív tevékenységével hazánkban és külföldön is nagy elismerést szerzett Miskolcnak. Itthon az eltűntek keresésében, külföldön pedig a természeti katasztrófák túlélőinek mentésében és az áldozatok felkutatásában végzett kiemelkedő munkát. Több alkalommal ismerték el tevékenységét, Mancs kutyája szobrot kapott a belvárosban. 

Lehoczki László
Fotó: Ádám János

Miskolc város idei kitüntetettjei

Miskolc Város Díszpolgára  

Bod Péter Ákos 

Lehoczki László

Pro Urbe kitüntető cím 

Németh Éva,  

Drozsnyik István,  

Petránné Képes Gizella

Gálffy Ignác-életműdíj 

Járási Mónika Ágnes

Herman Ottó tudományos díj 

Prof. dr. Kundrák János

Szemere Bertalan közéleti díj 

Észak-Keleti Átjáró Egyesület

Szabó Lőrinc irodalmi díj 

Bazsányi Sándor

Kondor Béla képzőművészeti díj  

Radics Mária

Pedagógiai Díj 

Janotyik Dóra  

Madarasiné Kiss Ágnes  

Mester András 

Reményi Ede zenei díj  

Nemeskéri László

Déryné színházi díj 

Varga Andrea

Miskolc Város Építészeti Alkotói Díj  

Szél Norbert

Bizony Ákos kitüntető jogi díj 

Dr. Strassburger Gyula

Benkő Sámuel-díj 

Dr. Kántor Valéria (egészségügy) 

Menyhért Istvánné (szociális terület) 

Miskolc Város Turizmusáért díj  

Miskolci Állatkert

Az Év Sportolója díj 

Tóth Anna 

Kékesi Márton 

Diósgyőri Vívó Egyesület

Miskolc Város Sportjáért díj 

Szűcs István 

A Civilek Támogatásáért díj 

Sélley Andrea

Az Év Civil Szervezete díj 

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége

Pro Minoritate díj  

Görögkatolikus Roma Szakkollégium

Nívódíj 

Zenita – Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítván 

Bartha Nándor és Békési Richárd  

Miskolci Szimfonikus Zenekar ütőszólama  

ClaXoTon Quartet

Tudós-Konkoly Andrea  

Horváth János  

Miskolci Egressy Béni Zeneiskola 

Az Egyetemért – A Városért díj  

Prof. dr. Szűcs Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában