Innováció

2023.05.10. 16:10

Füzéri az ország első új rendszerű postája (fotókkal)

Közel négyszáz év alatt jutott el a település a gyalogos postástól a digitális postáig.

BSZA

Újrendszerű posta Füzéren

Fotó: Vajda János

Füzéren adták át az első olyan postahivatalt, amely már az új rendszer szerint működik az 1500 lakos alatti településeken. A megnyitó eseményen dr. Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes elmondta: a 154 éves Magyar Posta olyan kihívás előtt áll, hogy egyszerre kell megfelelnie a 21. század digitalizációs elvárásainak, valamint a tradícióknak. Ennek megfelelően kezdtek bele abba a modernizációs folyamatba, amely költséghatékonnyá, mégis működőképessé teszi a szolgáltatási rendszert. Éppen ezért egyelőre az 1500 lélekszám alatti településeken igyekeznek olyan partnereket keresni, akikkel úgynevezett „posta-partneri” együttműködés keretében tudják üzemeltetni a helyi postahivatalt. Ebbe önkormányzatok, vagy vállalkozások -  például élelmiszerboltok, vagy gyógyszertárak – is bevonhatók – emelte ki a miniszterhelyettes. Az elmúlt időszakban már voltak ilyen kísérleti projektek, amelyek sikeresnek bizonyultak – emelte ki. Ezért nyitották meg a lehetőséget mások előtt is, hiszen közös a cél: az együttműködések a gazdaságosság, a fenntarthatóság, valamint a szolgáltatások elérhetősége érdekében jöjjenek létre a digitalizáció jegyében, az ügyfélközpontú szemléletet erősítve – mondta dr. Fónagy János.

Idejében kopogtattak 

Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a posta nagyon fontos szerepet tölt be egy település életében. Megjegyezte azonban, hogy a korábbi struktúrában a hivatalok már nem működhetnek tovább. Köszönetet mondott a Magyar Posta Zrt.-nek, valamint a minisztériumnak, hogy nyitottak voltak arra az együttműködési kezdeményezésre, amellyel Füzér kereste meg őket. Hozzátette: hasonló ötlettel több település fordult már hozzá is, hogy közvetítsen a sikeresség érdekében.

Dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója aláhúzta:  készíttettek egy felmérést, amelynek eredményeként kiderült, hogy a 40 év alattiak gyakorlatilag egyáltalán nem járnak már postára ügyet intézni, a 40 év felettiek azonban még mindig adnak fel leveleket és sárga csekken fizetik számláik jelentős részét. Ezeket az igényeket kellett figyelembe venniük, amikor idén februárban elkezdték kidolgozni azt a feltételrendszert, amely alapján új alapokra lehet helyezni a postai szolgáltatásokat a kisebb településeken.

Megjegyezte: alig kezdték el az előkészítő munkát, Füzér már „kopogtatott” náluk, hogy szeretne tárgyalni postájuk újranyitásának feltételeiről. Az elnök-vezérigazgató hozzáfűzte: az együttműködés lényege, hogy az önkormányzat biztosítja az épületet, állja a rezsiköltségeket, a Magyar Posta pedig a postahivatali munkához szükséges berendezéseket, képzést és a szállítási feladatok ellátását teszi hozzá a közös munkához, jutalékot fizet, valamint a diplomás minimálbér kifizetésével is hozzájárul a hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolathoz – mondta.

Arról is tájékoztatott, hogy már 113 településsel írtak alá olyan dokumentumot, amely az együttműködés alapjaihoz szükséges, de további 4-500 igényről kaptak információt.

Bővítenék a szolgáltatási kört 

Horváth Jenő, Füzér polgármestere megemlítette, az 1600-as évek elején a füzéri uradalomnak hét postása volt, akik szükség esetén vitték a híreket a környékbeli erődítményekbe, vagy a budai várba. A füzéri postát tavaly ősszel zárták be, de a település a sajnálatos eseményt igyekezett a javára fordítani és jelezték, hogy a Magyar Postával közösen egy előremutató konstrukcióban szeretnék azt újranyitni. A polgármester beszélt arról is, hogy ha Füzéren kiépül a most még hiányzó széles sávú internet, akkor – öt éven belül - a mostani postaépületet több olyan funkcióval szeretnék ellátni, amelyek igazán 21. századivá teszik majd az intézményt. Példaként említette a szerencsejáték fogadás lehetőségét, ATM elhelyezését, kávé- és italautomata, valamint ajándéktárgy automata telepítését, vagy akár Kéktúra pecsételő hely is lehet a postahivatal, kis átalakítással akár 24 órán át – mondta. Ezek mind hozzájárulnak a gazdaságos működéshez – emelte ki a polgármester. Hozzátette: településükön a vár és a szép természeti környezet miatt jelentős a turizmus. Ráadásul Szlovákiában, Kassa mellett, vagyis Füzértől alig 20 kilométerre épül fel az új Volvo gyár, ami miatt reményeik szerint újból emelkedni fog a település lakosságszáma. Az eseményen elhangzott: a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója szerdán Bodrogkeresztúron az önkormányzattal, Felsődobszán pedig egy vállalkozóval írt alá megállapodást a helyi posta hasonló, vegyes működtetése érdekében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában