2023.04.03. 20:00
Nagy a baj: a kajszi több mint fele lefagyott
Igazából májusra derül ki a tényleges kár mértéke.

Egy hete még ilyen szép volt a kajszi virágja, mostanra megbarnultak, leperegtek a fagykárt szenvedett szirmok
Fotó: Bús Csaba
A múlt heti fagyos napok hatására változó mértékben ugyan, de komoly károk keletkeztek a barackosokban. A Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához eddig nyolc fagykár bejelentés érkezett, köztük a legnagyobb 16 hektárt érintett – tudtuk meg Taskó Józseftől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökétől.
Egyébként, ahogy a fagy mértéke a hétvégi eső mennyisége is változó volt, míg Miskolcon ömlött, Dél-Borsodban mindössze másfél milliméter hullott le – tudtuk meg. A szántóföldi növényeket egyébként nem érintette súlyosan a fagy, mindössze a búza hegyét csípte meg itt-ott megbarnítva a levelet, de ez később helyre jön – osztotta meg tapasztalatait a megyei elnök.
Változó kármérték
A hagyományos gönci termőterületen a helyenként mínusz 6-6 és fél fokos fagy hatására a kajszi hatvan százaléka szenvedett kárt – mondta el Vinter István. Sajnos esélytelen volt a védekezés, mert nem a talajszinten keletkezett a fagy – mondta el. Ugyanakkor a szomszédos Göncruszka kevésbé volt érintett, ott -3 fokot mértek. Igazából májusra derül ki a tényleges kár mértéke – fejtette ki a gazdálkodó.
A szombati, vasárnapi eső, zápor után, a héten ismét hózápor jöhet. Összességében a hét közepéig többnyire 2 és 10 milliméter közötti csapadék hullhat, északkeleten eshet több. Várhatók ismét éjszakai fagyok, helyenként -5 fok alatti értékek is előfordulhatnak. Hét elején nagy területen lesz erős, többfelé viharos az északias szél. A lehűlés hatására a talajhőmérséklet sem emelkedik. A hosszabb távú, így kisebb beválási valószínűségű előrejelzések szerint április közepéig csak lassan enyhül majd az idő – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.