Megnyitó lesz

2023.04.14. 13:00

Hamarosan megnyílik az alkotópark az Y-híd felé, a környéken lakók tiltakozása ellenére

Miskolc önkormányzata április 21-én hivatalosan is megnyitja az Y-híd mellett található, Alkotópark névre keresztelt területet.

Már elleptek a graffitik a Vörösmartyn a pengefalakat

Fotó: Ádám János

A mintegy 3000 négyzetméteres részen pengefalakat alakítottak ki, amelyek legális felületet biztosítanak a rajzolásra, festésre, firkálásra, olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben. Az Alkotópark emellett közösségi térként is funkcionál, ahol a jövőben egyéb programok is megvalósulhatnak: előadások, performanszok, tánc: erről tart jövő héten kedden sajtótájékoztatót a helyszínen Varga Andrea alpolgármester és Kovács Kamilla civil részvételi referens.

Az Alkotópark születésének történetét nyomon követte lapunk. Az Y-híd építése előtt a beruházók úgy döntöttek, hogy lebontják a házsort az építendő híd irányába a Vörösmarty utcában: így jött létre az említett 3000 négyzetméteres terület. A környéken élőknek akkor azt ígérték, hogy parkot (fákkal, virágokkal, növényekkel) hoznak létre a kialakult területen. Később – a városvezetés váltásával –  Graffiti parkot álmodtak oda. Amikor ez kiderült, tiltakozásba kezdtek a szomszédos utca lakói. (Házaik, kertjeik a Vörösmarty házsorának lebontásával közvetlenül érintkeznek az Y-hídra vezető úttal.) Az önkormányzat ezután ígéretet tett, hogy Összművészeti alkotópark épül, ahol művészeti képzésben résztvevő diákok festenek majd képeket a létrehozott pengefalakra (szervezett alkalmak lettek volna ezek), ám most kiderült, nem ez történt. 

Az önkormányzat most Alkotóparkot alakított ott ki, ahol bárki festhet, sőt, programokat szervezhet – az ott lakók kérésének ellenére.  A tervezett pénteki megnyitó után szombatra már graffitisek jelezték, hogy happeninget szerveznek a helyszínre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában