A ravasz özvegy, aki kerülővel jutott be a Diósgyőri várba

Ezúttal olyan hölgyeket szeretnék bemutatni Diósgyőr történetéből, akik jelentős szerepet játszottak az uradalom életében. Nem lesz mindegyikük szimpatikus, sőt, a négy hölgyből három korának negatív hőse volt.

Fánchy Borbála, a rettegett önkényúrnő

Képzeletben menjünk vissza 1561-be! Magyarország történelmének egyik legzavarosabb időszaka volt ez, háromfelé szakadt az ország, három hűbérúr osztozkodott rajta: a Habsburgok, a királyi Magyarország és a török porta. Miskolc földrajzilag nem is lehetett volna rosszabb helyzetben - mindhárom uralkodónak kellett adóznia; hol ennek, hol annak. Nagyon nehéz körülmények között élt a város, több vármegyebeli településünk is ebben az időszakban néptelenedett és pusztult el. 

Ekkor ért ide a reformáció is; a vallási problémák, a harcok mindennaposak voltak, legfőképp azért, mert a jobbágyság református, az uradalmi zálogbirtokos pedig katolikus volt. A már akkor is nyakas miskolciak nem viselték el hűbéruruk zsarnokoskodását - aki ekkor még Balassa Zsigmond volt, majd halála után özvegye, Fánchy Borbála vette át a szerepét -, és panaszt tettek ellene a nádornál, aki megegyezésre szólította fel a feleket. Balassa még Szapolyai János királytól kapta meg a várat, 1530-ban, az egyik leghűségesebb embereként. Azonban 1540-ben, János halála után pártot és vallást váltott. Ferdinánd hűségére esküdött, és 20 ezer forintért vette zálogba a diósgyőri uradalmat. 

Gordovai Fánchy Borbála (? - 1563) a bozóki vár kapitányának a lánya volt, aki a férje halála után testvéreivel – Jánossal és Gergellyel – együtt folytatta a jobbágyok sanyargatását. A miskolciak ,,török asszonynak” is nevezték a muzulmánokkal való üzérkedései miatt. (Már Zsigmond sem volt egy úriember, de korabeli források szerint a neje még rajta is túltett.) 

Fánchy Borbála 1561. szeptember 2-án határozta el, hogy megleckézteti a miskolciakat és bírójukat, Iskora Mártont. A nemesasszony azt hitte, hogy zálogbirtokosként mindent megtehet. Testvérét, Fánchy Jánost küldte be a bíróért Miskolcra, hogy csalogassa ki a házából, fogja el, és hozza a diósgyőri várba. Az emberrablás valóban megtörtént, elragadták Iskorát az uradalom lovasai. Borbála asszonyság leskelődve figyelte az eseményeket a távolból, de a miskolciak észrevették, és miután látták az emberrablást, a fél város utána eredt. 

Borbála egészen Sajókeresztúrig menekült, majd utána hegyen-völgyön át Sajószentpéter felé, hogy Miskolc elkerülésével érkezhessen Diósgyőrbe. A ravasz özvegy csellel jutott be a várba, de kijönni már nem tudott – a miskolciak nem engedték. De mivel ők sem ülhettek örökké a vár alatt - ostromfelszereléseik nem lévén -, a birtokos pedig nem akart a várban maradni, így megegyeztek. Fánchy 200 hordó bor és 1000 forint ellenében szabadon engedte Mártont - így ért véget a harcias asszonyság és a bírójukért tűzbe menő miskolciak története. 

A vár úrnője pedig nem sokáig élvezhette összeharácsolt javait, mert két év múlva elhunyt. Utána protestáns birtokosok érkeztek - ez meglehetősen megkönnyítette a miskolciak életét is.(Fánchy Borbálát egyik történész sem menti fel, ez a Borbála tényleg nem volt jó ember.)

Ekebontó Borbála

Míg Luxemburgi Zsigmond királyunk első feleségét magasztalják, addig második feleségét elítélik, rossz színben tüntetik fel a források. Mária halála után tíz évvel, 1405-ben nősült újra királyunk. 1424-ben pedig óriási birtokadománnyokkal kedveskedett Cillei Borbálának (1392-1451). A királynék jegyajándékaként Borbála és udvartartása költözött a Diósgyőri várba. A királyné a magyar folklórban Ekebontó Borbálaként szerepel, „a nőiesség elrettentő példájaként”. 

Az „ekebontó” ragadványnevet azzal érdemelte ki, hogy állítólag a parasztlegényeket is elcsábította, így őket az ,,ekétől elvonta”. A királyné a hagyomány szerint nagyon szép volt, ugyanakkor hatalmas rajongója is a férfinemnek. A várnagyoknak az élet más területein is teljesíteniük kellett, de az egyszerű jobbágyokat „sem vetette meg”, ha megakadt rajtuk a szeme. A Diósgyőri várat is egy hűtlensége utáni békülés után kapta ajándékul Zsigmondtól. (Később több történész felmentette őt a vádak alól, a támadásokat összehangolt - mai szóval élve - rágalomhadjáratnak nevezve.)

Szent Hedvig ereklyéje a Diósgyőri várban

Szent Hedvig magyar királylány ereklyéje Diósgyőrben, a vár kápolnájában található. A Diósgyőri vár kápolnája Hedvig tiszteletére lett felszentelve a 2014-es felújítás során. Nagy Lajos királyunk kisebbik lánya Lengyelország királynője volt, aki gyermekkorában sokat időzött Diósgyőrben. 2015-ben Palánki Ferenc egri segédpüspök helyezte el a Krakkóból érkezett ereklyét az új helyén. Hedvig sokat tett a lengyel és a litván nép felemelkedéséért, a kereszténység terjesztéséért, elfogadásáért, mindezt békés módszerekkel végrehajtva. Nagyon sok legenda fűződik a nevéhez, az egyik legkedveltebb szent a lengyeleknél, nálunk - pedig magyar királylány volt - mégsem olyan elterjedt a tisztelete.

Hedvig 25 évet élt, gyermeke születése után négy nappal elhunyt, gyermekágyi láz következtében.

Barkóczy Júlianna és a reformátusok

Báró Barkóczy Júlianna a diósgyőri zálogbirtokos, Haller Sámuel felesége volt. Annak halála után az uradalom vezetője lett. 1712-ben önkényesen elűzte a diósgyőri reformátusokat a középkori plébánia területéről, azzal az indokkal, hogy ők a Rákóczi-szabadságharc idején rekvirálták azt a katolikus egyháztól. A református egyház természetesen perre ment. Több idős „szavahihető” embert hallgattak ki, és végül bizonyítást nyert az, hogy a föld már legalább 150 éve a reformátusoké, akik földesúri vagy királyi adományként kapták azt annak idején. 

A vármegye elítélte Barkóczy Júlianna tettét, és felszólította az eredeti állapot helyreállítására. A romos állapotban lévő templomot egyébként a reformáció során vették birtokba az új vallás követői, amit a török valamikor a XV-XVI. század fordulóján gyújtott fel. A leégett templomot nem újították fel, egészen 1743-ig abban az állapotban maradt. Akkor a katolikusok rendbehozták, és 1753-ban ismét az ő liturgiájuk szerint szentelték fel.

(folytatjuk...)