Költségvetés

2023.01.01. 17:30

Van hova költeni Tiszaújváros plusz 5 milliárd forintját

Többek között iparűzési adóból származott a korábban nem tervezett plusz költségvetési bevétel.

ÉM

Fotó: Ádám János

Az önkormányzat Tiszaújváros költségvetését - a szeptemberben esedékes módosításakor - 16,5 milliárd forintos bevételi, illetve kiadási összegben határozta meg. Az azóta eltelt időben újabb közel 5 milliárd forint plusz bevétel keletkezett - többek között a helyi iparűzési adóból. Így a decemberi önkormányzati ülésen újra módosítani kellett a város idei pénzügyi tervét. Az elfogadott rendeletmódosítást követően a bevételek és kiadások előirányzata 21,4 millárd forint lett. A növekményből a közhatalmi bevételek mintegy 2 milliárd forintot képviselnek.

Felfutóban a helyi gazdaság 

A helyi iparűzési adó többletbevétel elsődleges oka a város gazdaságát meghatározó társaságoknak a járványhelyzetet követő kiemelkedő eredménye, illetve a végéhez közeledő poliol beruházás pozitív hatása. 

Építményadóban egy egyszeri tétel végrehajtása, idegenforgalmi adóban a két új hotel, míg az úgynevezett szankciós bevételek terén a jegybanki alapkamat emelkedése, továbbá egy nagy összegű önellenőrzés egyszeri pótlékvonzata okozta a tervezett előirányzatok túlteljesülését. 

A belföldi értékpapírokból származó bevétel valamivel több, mint 1 milliárd forinttal lett több. A belföldi finanszírozásokból származó bevétel 1,7 milliárd forinttal emelkedett. 

Az összesen 4,9 milliárd forintos bevételi többlet természetesen a kiadási oldalon is jelentkezik. A költségvetési kiadások előirányzatát mintegy 1 milliárddal, a finanszírozási kiadások előirányzatát pedig 3,8 milliárd növelte meg az önkormányzat.

Az energiaszámlákat is fizetni kell

A Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ (TIK) fizeti több önkormányzati intézmény energiafogyasztását. Az intézmény 2022. évi költségvetésében a közüzemi díjakra tervezett előirányzat azonban nem nyújt fedezetet az áremelkedésből adódó többletkiadásokra. Október 1-jétől az intézmény távhőszolgáltatási hődíjának egységára az addigi 3 674 forintról 55 388 forintra emelkedett. A villamos energia közbeszerzési szerződés euró alapú, ezért a kedvezőtlen forint/euró árfolyam hatására 10,64 százalékkal emelkedett az intézmény villamos energia költsége. A földgáz világpiaci árának drasztikus emelkedése miatt a gázszolgáltatás díja a köbméterenkénti 95 forintról 850,78 forintra változott. 

A közüzemi számlák rendezéséhez közel 100 millió forint kiegészítés szükséges. A személyi kiadásokban és a járulékokban megtakarítást ért el az intézmény, ezért a polgármester a költségvetési rendelet alapján engedélyezte a személyi juttatások előirányzatáról 15 millió, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatáról 5 millió forintot átcsoportosítását a szolgáltatási kiadásokra. A közüzemi számlák teljes rendezéséhez azonban ez nem elég, ezért a képviselő-testület további 77 millió forinttal kiegészítette a TIK költségvetését. 

Mint kiderült, nehéz helyzetben van a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. is, melynek működéséhez, az alapító okiratban és a támogatási keretszerződésben meghatározott feladatok ellátására 690 millió forint támogatást nyújtott az év elején az önkormányzat. Az év során azonban keletkeztek olyan többletkiadások, amelyekkel az üzleti tervében ekkor még nem tudott tervezni a cég. E tényekre hivatkozva a testület a likviditás megőrzése érdekében 40 millió forint kiegészítő működési célú támogatást biztosított a társaság számára.

Fedezetvállalás

A TiszaSzolg 2004 Kft. nem pénzt, hanem úgynevezett fedezetvállalást kért a képviselő-testülettől folyószámlahitel-szerződéséhez. A korábbi, 2022-re megkötött 200 millió forintos szerződés lejárt, és annak érdekében, hogy a társaság likviditása 2023-ban is folyamatos legyen, az ügyvezetés 400 milliós hitelkeret biztosítását tartja szükségesnek. 

Szem előtt tartva a TiszaSzolg biztonságos működését, valamint likviditásának folyamatos fenntartását, a testület többsége szükségesnek tartotta a hitelkerethez kapcsolódó fedezetvállalást, és elfogadta a biztosítékként kért fedezetvállalást. Ugyanakkor felhívták a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetésének figyelmét arra, hogy a folyószámlahitel futamideje alatt úgy kell gazdálkodnia, hogy az önkormányzatot ne terhelje a fedezetvállalásból adódóan fizetési kötelezettség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában