Jegyzet

2022.12.09. 07:01

Utak

Hajdu Mariann

Egyetemista lányom Hollandiában tanul Erasmus-képzésen ebben a félévben, és az első pillanattól imádja a várost, olyannyira élhető, otthonos. Nijmegen lakosságszámra Miskolchoz hasonló, így vannak távolságok, sokat kell utazni például a szállástól az egyetemig. A tömegközlekedés viszont (ebben is van némi hasonlóság Miskolc és a holland város között) nem túl jó. Ám az okok nem azonosak. Ott valószínű, ez tudatos döntés, hiszen mindenki biciklivel jár, már az első nap bérelni lehetett egyet jutányos áron az egyetemen. A kerékpárutak biztonságosak, minden megközelíthető rajtuk. 

Azt viszont nehéz elképzelni, hogy mindez Miskolcon hogyan működne. Szaporodnak ugyan a kerékpárutak, de jó részüket (eddig) a gyalogutakból hasították ki, ami nem teszi biztonságosabbá a közlekedést. Azt sem tudom, hogy idősebb embereket mennyire lehetne rávenni, hogy bringára pattanjanak. A tömegközlekedés pedig ezer sebből vérzik. 

A helyzet azonban fenntarthatatlan. A rengeteg autó erősen szennyezi a levegőt, és Miskolc egyébként is vállalta, hogy elindul a klímasemlegesség felé vezető, igencsak rögös úton. Tudatosulni kell bennünk, nincs más út.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában