Itt a tridémia

2022.12.14. 14:00

Több vírus támad egyszerre

Nő az orvoshoz forduló betegek száma, de járvány még nincs.

Hegyi Erika

A maszkviselés és az influenza elleni védőoltás beadása is indokolt

Fotó: Mészáros János

Három felső légúti betegség ütötte fel a fejét hazánkban. Egyszerre fertőz az influenza, a koronavírus és az RSV. az Egészségügyi Világszervezet a három vírus együttesét tridémiának nevezte el. Jakab Ferenc virológus professzor szerint rémisztően hangzik a tridemia kifejezés, azonban pánikra semmi ok, még akkor sem, ha egyszerre fertőződnénk meg mindhárom vírussal.

Átvészelhető

– Nem tartok attól, hogy nagyarányú kórházi fertőzés jelenne meg újra, azt gondolom, mind a három betegség otthon átvészelhető. Biztos, hogy több légúti fertőzött lesz a következő hetekben, és nemcsak a virális, hanem a bakteriális fertőzések száma is megnő. Azonban valószínűleg ezeknek a súlyossága nem éri el az előző évekét – hangsúlyozta a szakember az egyik tévécsatornának.

– Magyarországon jelenleg légzőszervibetegség-járvány tapasztalható, aminek túlnyomó részét, nagyjából háromnegyedét, továbbra is a koronavírus okozza – jelezte Rusvai Miklós egyetemi tanár, víruskutató. – A maradék egynegyedéért különböző náthavírus, valamint az influenza felel, nagyjából fele-fele arányban. Bár a légzőszervi betegek száma folyamatosan nő, az arány az utóbbi négy hétben változatlan, tehát egyelőre nem beszélhetünk influenzajárványról – hangsúlyozta a szakember.

Torokfájás

A megyénkbeli háziorvosoknak vegyesek a tapasztalataik.

– Főleg vírusos fertőzésre jellemző tünetekkel jelentkeznek nálunk a betegek – mondta portálunknak dr. Hintalan Ádám, miskolci háziorvos. – Az esetszám nem kirívó, napi öt betegről van szó, ami megfelel a decemberi időszaknak. Az esetek száma nem halmozódik, mint a covid idején, amikor napról napra egyre többen fertőződtek meg. A tünetek tehát vírusos megbetegedésre utalnak, de azt nem tudni, hogy pontosan mikor melyik kórokozó a felelős. A tapasztalat az, hogy a panaszok tüneti kezelésekkel egy héten belül elmúlnak. Legtöbben torokfájásról számolnak be, a garatképletük enyhén vérbő, de nem gennyes. Jellemző még a nátha, orrdugulás, egy-két napos láz, de mindez lázcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerek hatására elmúlik – sorolta a háziorvos.

– Húsz százalékkal emelkedett meg a betegforgalom az utóbbi napokban – árulta el portálunknak dr. Kacsándi László, sajószentpéteri háziorvos. – Főleg a fiatalabb, az 50 év alatti korosztály fordul hozzám panaszokkal. Hirtelen felugrik a testhőmérsékletük 39-40 fokra, nagyfokú izomfájdalomra és gyengeségre panaszkodnak. Köhögés és orrfolyás ritkán jelentkezik, viszont gyakori a hasmenés és a hányinger. Ezek elsősorban az influenzára jellemző tünetek, de a covid omikron változatának is hasonlóak a tüneteik. Covid-teszteket továbbra is végzünk, de az influenzavírus jelenlétét a népegészségügy járványügyi osztálya mutatja ki – jelezte a háziorvos.

Hozzátette: az ingyenes, influenza elleni védőoltás kétharmadát már beadták a legveszélyeztetettebb pácienseknek.

Ajánlott a maszk

Dr. Szabó Maák Sándor, tiszaújvárosi háziorvos is azt mondta portálunknak, hogy nem tapasztal se covid-, se influenzajárványt. Naponta fordulnak hozzá betegek, de a tüneteik nem súlyosak. Az influenza elleni védőoltás iránt megfelelő az érdeklődés, napi 3-4 páciens kéri, a covid-oltást viszont senki.

– Járvány nincs, de ezekben a napokban több a légúti panaszokat okozó, vírusos megbetegedés – ezt már dr. Poncsák Csaba, miskolci háziorvos mondta portálunknak. – A covid még jelen van, de ahogy a hírekben hallani, szerencsére veszített az erejéből. Légúti tüneteket ugyan okoz, de kezelés hatására néhány nap alatt meggyógyulnak a betegek. Az én körzetemből senki nem került kórházba covid miatt az utóbbi hónapokban. Most az influenzára kell jobban figyelni, mindenkinek ajánlom a védőoltást. Az idősotthonban is nagy az érdeklődés iránta, és a körzetemben is sokan kérik. Ajánlatos lenne mindenkinek maszkot hordani, ha tömegközlekedési járműre ül vagy bevásárlóközpontba megy. A maszk abban segít, hogy ne terjedjenek át egyik emberről a másikra a különböző vírusok. A körzetem betegei lázra, végtaggyengeségre, torokfájására, köhögésre panaszkodnak. – sorolta a háziorvos.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában