Pet Kupa 2022

2022.08.27. 15:30

Hulladékhajókkal küzdenek a tiszai hulladékok ellen

Tizedik jubileumát ünnepelte idén a Tiszai PET Kupa, amely jópofa civil folyótisztításból nagy hatású környezetvédelmi mozgalommá vált az idők során.

BSZA

Rekordmennyiségű, 15 tonnányi hulladékot gyűjtött ki és válogatott át a Tiszából az idei, jubileumi PET Kupa mintegy kétszáz résztvevője. A napi gyűjtési rekord is megdőlt, ugyanis az egyik nap öt tonna műanyagot nyertek ki a folyóból. A Természetfilm.hu Egyesület tagjai 2022-ben immár tizedik alkalommal szervezték meg a Tisza megtisztítását célzó civil akciót. Az évek előrehaladtával azonban a PET Kupa jóval túlnőtte egy jópofa környezetvédelmi közösségi program kereteit, hiszen számtalan újszerű és innovatív kezdeményezés kovásza lett az a szellemi környezet, amelyet az évek során kialakult a mozgalom közössége körül. A jubileumi PET Kupa alkalmából kérdeztük a kezdeményezés néhány meghatározó szereplőjét ezekről a sikerekről. 

 

Szent őrültek 

„Szent őrültek” – így nevezi gyakran a PET Kupa szervezőit, résztvevőit Révész Máriusz az aktív Magyarországért immár a Miniszterelnökség államtitkáraként dolgozó politikus, aki maga is több hulladékgyűjtő akción vett részt munkatársaival és családjával közösen és támogatója is a civil szervezet programjainak. Ezt a kijelentést azzal magyarázta, hogy a kezdeményezés szervezői egy népszerű, „jó bulivá” tudtak tenni egy olyan koszos, olykor rendkívül nehéz körülmények között végezhető, hőhullámmal, esővel, szúnyogokkal, tüskés bokrokkal, körülményesen megközelíthető helyekkel nehezített tevékenységet, mint a folyami-ártéri hulladékgyűjtés. Hogy mindenki belelásson egy átlagos PET Kupa lebonyolításába: a szervezők az eseményt megelőzően feltérképezik, és összeírják (monitoringozzák) azokat a helyeket, ahol komolyabb hulladékmennyiség gyűlik össze. Erre a kupa idején a csapatok hatékonyságának növelésére van szükség, hogy a verseny idején ne csupán összevissza bóklásszanak, hanem célzottan keressék meg a hulladékkal jelentősebben fertőzött helyeket. 

Ezzel párhuzamosan önkéntesek sokasága dolgozik azon, hogy az infrastruktúra megfelelő legyen, hiszen kétszáz ember mozgatása, ellátása nem egyszerű feladat. A PET kupások nem csupán kigyűjtik a hulladékot a folyóból és az árterekről, hanem azon nyomban szelektálják is, vagyis külön válogatják a műanyagot, üveget és a fémet. Azon belül is igyekeznek minél nagyobb arányban kinyerni az újrahasznosítható műanyagokat, amelyek így nem a kommunális szemétlerakókban végzik, hanem visszakerülnek a körforgásba. Alapvető filozófiájuk, hogy a hulladékkal küzdenek a hulladék ellen, ami azt jelenti, hogy PET palackokból készült hajók segítségével gyűjtik ki a szemetet a folyókból és azok partjáról. A következőkben a PET Kupa néhány alapembere beszél az elmúlt időszakról, valamint további terveikről. 

 

Tisztábban adjuk vissza 

Gyenes Károly a PET Kupa örökös PET Kalauza, egyik ötletgazdája, ismert természetfilmes, a Magyar Televízió Natura Szerkesztőségének egykori vezetője, Rockenbauer Pál barátja és alkotótársa az idei, cigándi rajtnál felidézte: tíz évvel ezelőtt Tokaj közelében partifecskéket filmezett a Természetfilm.hu Egyesület stábja, amikor először találkoztak a folyót és annak ártereit beterítő PET-palack áradattal, ahogy a főleg határon túlról érkező szennyezés tonnaszámra öntötte el a Tiszát. Ekkor merült fel bennük, hogy tenni kellene valamit és 2013-ban négy PET hajóval indult el az első PET Kupa.

Csak egy átlagos legyen 

A másik ötletgazda és a mozgalom azóta is kifogyhatatlan lelkesedésű motorja Molnár Attila Dávid, Kollányi Ágoston-díjas természetfilmes, rendező, forgatókönyvíró, tanár, a Természetfilm.hu Egyesület elnöke. Ő lapunknak elmondta: a céljuk az, hogy tíz év múlva a PET Kupa már csak egy átlagos vízitúra legyen, mert reményeik szerint akkor már nem lesz összeszedni való hulladék a Tiszán. 10 évvel ezelőtt azonban nem is gondolta volna, hogy mindazt elérik, ami mára megvalósult. Ez idő alatt ugyanis olyan változás történt a közgondolkodásban Magyarországon a hulladék kezelése és a folyók tisztaságának védelme érdekében, amit korábban nem is reméltek volna. Megemlítette, hogy több helyen – legutóbb az idei PET Kupa idei indulási helyszínén, Cigándon – lebegő kikötőket adtak már át, amelyek feldolgozott hulladékból készültek. Ez – tette hozzá – nem csupán a műanyag hulladék újrahasznosításának egyik útja, de segíti a vízi turizmus fejlődését is. A szervező beszélt a gyerekek számára elindított – még fejlesztés alatt álló – programjukról, amely segítségével a fiataloknak egy látványhajóvá alakított – Mümünek nevezett - mini műanyag műhely segítségével mutatják be a műanyag feldolgozás folyamatát. A bemutató során a diákok szeme előtt lesz a ledarált műanyag hulladékból új eszköz, például toll, vonalzó, vagy kaspó. 

De készült már elhajított PET palackokból és azok kupakjaiból plasztik ladik, valamint kupak kajak is – sorolta. „A lehetőségek száma végtelen, nekünk pedig az a küldetésünk, hogy a műanyagot a helyi közösségek támogatására, a vízi sportok népszerűsítésére és a folyók tisztítására használjuk” – közölte. Molnár Attila Dávid életét jelenleg szinte teljesen kitöltik a – Tiszai, Tisza-tavi és a Bodrogon szervezendő - PET Kupák, valamint a hozzájuk kapcsolódó programok. Mindezt azzal magyarázta, hogy három dolgot művel szívesen: a nemzetközi kapcsolatok kialakítását, ápolását, a természeti értékek dokumentálását, megőrzését, valamint a civil munkát némi tudományos tevékenységgel kiegészítve. Márpedig ezek a PET Kupában mind egymásra találnak – mesélte. Megjegyezte: olyan világban élünk, amikor minden természeti erőforrást tékozolva használunk és szennyezzük a környezetünket, ez készteti őket folyamatos cselekvésre. Véleménye szerint Magyarország nemzetközi tekintetben kimagasló példává vált azzal, ahogyan a folyóvizek tisztasága érdekében fellép. Hozzáfűzte: talán egyetlen ország vagyunk, amelyik tisztábban „ad tovább” egy folyóvizet, mint ahogyan azt „megkapja”, pedig hazánk folyóvizeinek kilencven százaléka határon túlról érkezik. Ennek a példának muszáj ragadóssá válnia – emelte ki Molnár Attila Dávid. 

 

Fejlődik az újrahasznosítás 

2013 óta – az ideivel együtt – összesen 240 tonna hulladéktól mentesítették az önkéntesek a Tiszát, a Tisza-tavat és a Bodrogot a PET Kupa szervezésében. A vizekből kinyert műanyag hulladék jelentős részét újrahasznosítják. Hankó Gergely a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezető igazgatójaként a hazai műanyag hulladék újrahasznosítási programok egyik alapembere, aki kérdésünkre elmondta: az évek során a PET Kupából szépen kifejlődött több olyan mellékprojekt, amely lendületet adott különböző hazai újrahasznosítási folyamatoknak. Hozzátette: a PET Kupa maga is belefogott ilyen tevékenységbe. Ennek során több éves – hazai és külföldi cégek bevonásával lezajlott – fejlesztői munka eredményeként készülhetnek ma már a vizekből kiszedett műanyagok hulladékokból például lebegő kikötők, csónakok, kajakok, ami nagyszerű dolog – értékelte. Kiemelte: nagyon sokat segít az is, hogy a PET Kupa üzenete a különböző hazai és külföldi kommunikációs csatornákon keresztül több tízmillió emberhez jut el. Reményei szerint ha a „felvízi” országokban, Ukrajnában, Szlovákiában és Romániában is látják azt a küzdelmet, amit a PET Kupások jelentős média érdeklődés mellett folytatnak, akkor ez náluk is hatással lehet a hasonló jellegű munkára. Ezekben az országokban is egyre több civil szervezet, hatóság és cég próbál tenni a folyóvizek tisztaságáért – mondta. Kérdésünkre elmondta: előreláthatólag jövő július elsejétől Magyarországon is elindul a PET palackok esetében a betétdíj-rendszer, a visszaváltás lehetőségétől jelentős javulást várnak majd a termelődő hulladék mennyiségében. Az újrahasznosítás helyzetéről szólva kifejtette: ebben a tekintetben körülbelül félúton vagyunk a nyugat és a kelet között, sok még a tennivaló ezen a téren. 

Kiemelte: jó lenne, ha a lakosság nemcsak szelektíven, de tisztábban is gyűjtené a műanyag hulladékot, ezzel együtt a rendszer is lehetne kiépültebb, például egyre nagyobb szükség lenne a beígért hulladék udvarokra. Ez azért fontos, hogy ne csak a csomagolási hulladékot, hanem az építési törmeléket, elektronikai hulladékot is megfelelő módon el tudják helyezni az emberek a lakóhelyükhöz közel. Így kisebb a kísértés az illegális hulladéklerakók létrehozására – mondta. Kifejtette: szintén jelentős az előrelépés az újrahasznosítás terén a gyártási folyamatok terén. 2015 után ugyanis a gyártó cégek is rájöttek, hogy jobban járnak, ha nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelmi szempontú fenntarthatóságra is, mert ha nem indulnak el ezen az úton, bizonyos termékek gyártását előbb-utóbb le kell állítaniuk, mert különben nem kapnak pályázati támogatást és hitelt sem. Ezért több az áruházak polcain az újrahasznosítható műanyag csomagoló flakon, tárolóedény, tubus vagy palack. Hozzáfűzte: Magyarországon a vállalatok nagy része egyelőre kivár, mert az újrahasznosítás rendszere éppen most épül ki.

A versenyigazgató 

Tamás Zsolt a PET Kupák versenyigazgatója. Ez egy felelősségteljes tevékenység, hiszen a lebonyolítás biztonsága és olajozottsága múlik a munkáján minden egyes alkalommal. A versenyigazgató a szemléletformálást nevezte a PET Kupa egyik legfontosabb üzenetének. Mint mondta, szeretnék elérni, hogy ne a magyarországi szakaszokon, hanem már a keletkezési helyen megoldják a hulladék vízbe kerülését. Ezek a célok motiválják a nemzetközi és hazai kapcsolatépítéseiket a leginkább. Közös nagy sikernek nevezte a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által Vásárosnaménynál működtetett, hajók összekötésével kialakított gépláncát, amely főleg áradások idején komoly fegyvertény a Tiszán Ukrajnából, valamint a Szamoson Romániából érkező hulladék ellen, hiszen ezzel a módszerrel nagy hatékonysággal tudják kiszedni a szemetet a vízből. 

A hatékony rendszernek köszönhetően a hulladék túlnyomó része így már ott kinyerhető a folyóból, a PET Kupa önkéntesei pedig ilyenkor a helyszínre sietnek és megpróbálják kiválogatni az újrahasznosítható műanyagot, valamint a szelektív hulladékot az uszadékfák és más szeméthalmok közül. Megemlítette: az évek során a Tisza-tónál, Kiskörén folyómentő kiállító központot és bálázó helyszínt alakítottak ki, itt folyik a háttérmunka egy része. Fontosnak nevezte jelenlétüket a Bodrogon is. Megjegyezte: ha az emberek nem használnak majd feleslegesen ennyi műanyag csomagoló anyagot és PET palackot, a hozzájuk köthető probléma sokkal gyorsabban megoldódik majd. A versenyigazgatói feladatról szólva elmondta: korábban több munkája volt a PET Kupa működési rendszerének összefogásával, de az évek során több olyan megbízható „parancsnok” jelent meg és szerzett gyakorlatot a versenyeken, akik egyes területeket kiválóan kézben tudnak tartani. Az irányítandó tevékenységek között említette az élelmezést, a vízi és a kiszolgáló szárazföldi teendők összehangolását, ami több száz ember esetében nem egyszerű. A PET Kupákon nagyon változatos hátterű csapatok vesznek részt. 

Delegált már résztvevőket országos pénzintézet, világcég hazai leányvállalata, de civil- és természetvédelmi szervezetek, médiumok, önkormányzatok és számos önkéntes is érkezik minden évben. Mindezeken túl jöttek már résztvevők külföldről is, például az USA-ból és Hollandiából. A legközelebbi PET Kupát szeptember 7-e és 11-e között rendezik meg a Bodrogon. Itt is kialakultak már a rendszeres segítők, például az induló állomás, Sárospatak önkormányzata támogatja a kezdeményezést, Olaszliszka pedig rendszeresen csapatot indít a versenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában