Öregdiák-találkozó

2022.08.28. 07:00

Hetven esztendeje együtt

A 4. c osztály a Földes Ferenc Gimnáziumban 1952-ben érettségizett.

ÉM

Öten mentek el a találkozóra. Fotó: olvasónktól

„A létszám 44 fő volt, osztályfőnökünk Polányi Imre tanár úr volt. Gimnáziumi tanulmányainkat még a »miskolci kir. kath. Fráter György gimnázium« tanulójaként kezdtük 1944. szeptemberében, 8 osztályos gimnáziumban. Rövid, 1-2 hónapos tanítás után, a Miskolc várost elérő, háborús belövések miatt, tanítási szünet következett. A tanítás 1945. január közepe táján folytatódott. A tanítás nehéz körülmények között folyt, iskolai fűtés hiányában sokszor kabátban, a tüzelőt (fát, szenet) a tanulóknak kellett vinni. A Nehézipari Egyetem beindulásával a gimnáziumnak költözni kellett többször is, míg végül a Dayka Gábor utcai iskolába kerültünk, és ezen épületben érettségiztünk” – írta dr. Fázold Ádám.

„A gimnáziumunk elnevezése is többször változott, míg végül Földes Ferenc Gimnázium lett. Többszöri érettségi találkozók után értük el a 70. évfordulót, mely alkalomra a még élő osztálytársak létszáma 9 főre csökkent. A 9 fő közül öten találkoztunk augusztus 21-én, vasárnap a Calypso különtermében. Akik nem tudtak eljönni, azok közül egy fő egészségi okokból, ­három fő pedig külföldi (2 fő amerikai, egy fő angliai) tartózkodás miatt nem tudott részt venni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában