110 diák vehette át szakmai bizonyítványát

2022.06.02. 18:05

Ajánlatokkal várták a most végzett diákokat

Csütörtökön adták át a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikumban a 2021/2022 tanévben szakképesítést, illetve szakmát szerzett tanulók bizonyítványát ünnepélyes keretek között.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Ádám János

A rendezvényen 110 diák vehette át gépgyártástechnológiai technikus, CAD-CAM informatikus, illetve gyártósori gépbeállító szakmai bizonyítványát. A tanulóknak első szakmájuk megszerzéséhez gratulált Tátrai István, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum igazgatója. Azt is hozzátette: érdemes volt végigküzdeni a tanulóéveket, mert a munkaerőpiacon jól eladható, hasznos, keresett szakmákhoz jutottak így a diákok.

Az átadási ünnepség keretében lehetőséget biztosítottak a Miskolcon és a megyében tevékenykedő ipari cégek, gazdálkodó szervezetek munkaerőigényének, karrierlehetőségeinek ismertetésére. Az iskola meghívását tíz cég fogadta el, melyek között voltak nemzetközi multinacionális nagyvállalatok éppúgy, mint száz százalékban magyar tulajdonban lévő kisebb családi vállalkozások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában