Közterületi probléma

2022.05.05. 20:00

Kilátót csúfító szemétdomb

Köztéri kocsma alakult ki az Avason a Pázmány soron, a kapcsolódó szemétlerakót nem sikerült felszámolnia az önkormányzatnak.

HM

– Most még jobban is néz ki, mert tegnap takarítottak – mutat szét Tarnóczky András a környékén, majd a meredek domboldalra az avasi Pázmány sornál. Lenézünk, és az első gondolat, ami eszünkbe jut, milyen lehet, ha nem takarítanak. A domb­oldal tele van eldobált üres üvegekkel, papírral, törmelékkel, egyéb szeméttel. Nem egy-kettő, hanem sok száz darab, még úgy is feltűnő, hogy már a zöldellő növényzet egy részüket beborítja. 

– Elhiszem, hogy nehéz innen eltakarítani a szemetet, túl meredek, de biztosan nem lenne megoldhatatlan feladat – fűzi a látottakhoz. 

Pihenőhelyből kocsma 

„Az Avas lábánál található Toronyalja utca felső ágán élek 26 éve”, írta abban a levélben Tarnóczky András, amiben a helyszínre invitál minket, hogy megmutassa, milyen állapotok uralkodnak azon a környéken. Most már látnunk kell, nem túlzott. 

„Az első húsz év egy-két betöréstől és lopástól eltekintve nyugalomban telt. Aztán az Avasi Borút Egyesület és az önkormányzat támogatásával megépítették a felettünk lévő Pázmány sorra a Szent Márton pihenőhelyet, ami egy idő után közterületi kocsmává vált.” 

Kértük a közterületi kocsma felszámolását, a térfigyelő kamera felállítását is – Tarnóczky András

Itt állunk tehát a Pázmány soron, a meredek domboldal aljában Tarnóczky András háza. Előttünk az említett felirat, Szent Márton pihenőhely egy kőbe vésve, mellette kőasztal. 

– Pad is volt, de egy erős ember ledobta az egyiket valamelyik nap a hegyoldalon – mondja levélírónk. Megjegyzi, nemcsak hétvégére koncentrálódnak a bulik, hanem mindennaposak. A hangzavar is elég bosszantó, de a lezúduló szemét még inkább. A lapunkhoz eljuttatott levél egyébként fotókat is tartalmaz, az egyiken „ízelítőként” egy szeméthalmot örökített meg a fotós azokról a tárgyakról, amelyek Tarnóczkyék kertjébe zuhantak le. Levélírónk történeteket is mesél a viccből ledöntött kéményről, a poénból lehajított kövekről, az utcán landoló, a munkások által használt feszítővasról. 

– Először 2019 márciusában jeleztem e-mailben az önkormányzati képviselőnknek, hogy a helyzet tarthatatlanná vált, és kértük, állíttasson egy kamerát a helyszínre. Választ nem kaptunk. Aztán 2021. március 7-én Veres Pálhoz, a város polgármesteréhez fordultunk, jelezve, hogy a helyzet életveszélyes. A pandémia miatt a kocsmából kiszorult fiatalok egyre többször csoportosan italoztak itt, az üres üvegeket ledobálják, azok pedig a Toronyalja utcán landolnak. Mindezzel az arra járó emberek életét és a parkoló autók épségét veszélyeztetik. Kértük az életveszélyes állapot megszüntetését, a közterületi kocsma felszámolását, a műkőasztal és a padok elbontását, térfigyelő kamera felállítását, valamint a fél méter vastag szemét eltávolítását. 

Keresik a megoldást 

A polgármester 2021. április 14-én válaszolt a levelükre, annak részleteit ismertette számunkra is Tarnóczky András. A pihenőhely takarítását 2021. március 12-én elvégezték a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai, írták. Az ingatlan önkormányzati tulajdonban van (a levélben a pontos helyrajzi számot is megnevezik), egy meredek, rézsűs terület, az azon lévő illegális hulladék gyűjtésére a társaság keresi a megfelelő műszaki és technikai megoldást, áll a levélben. Azt is tartalmazza, hogy a területre nem terveznek kamerát telepíteni. A pihenőhely megszüntetését kezdeményező kérésre azt írják tájékoztatásként, hogy az Avasi Borút Egyesület az önkormányzat környezetvédelmi alapjából nyert támogatást három kilátóhely építésére a Nagy-Avason. „Az említett kilátóhely egyike a közösség értékeinek. Miskolc város értéke, mely civil összefogással valósult meg, és a közösség erejével nem lett az enyészeté” – olvasható szó szerint a városházától kapott levélben. 

Egyre több az illegális szemét 

Furcsa most a helyszínen látni az említett „értékes” kilátást a domboldalról. Amit érzünk: csak turista ne keveredjen ide. És mindez akkor, amikor a történelmi Avas fejlesztését tűzte ki célul a város, amikor másfél milliárdból épp megújul az Avastető, amikor a borpincék felújítása kezdi reneszánszát élni. 

Tarnóczky András sorolja, mi történt a bő egy évvel ezelőtt kapott levél kézbevétele óta. A Városgazda Kft. a pihenőhely takarítását elvégezte (ez a napokban is megtörtént), de a meredek rézsű takarítására a megfelelő műszaki és technikai megoldást valószínűleg még ma is keresik. Új színfolt azóta, hogy néhány pincetulajdonos a kommunális hulladékát is az említett területre üríti. Ezt megerősíti egy férfi is – kiderült, a pihenőhely mellett lévő pince tulajdonosa –, aki miután látta, hogy beszélgetünk a helyszínen, szintén arról számol be, hogy napi szinten öntik a szemetet le a domboldalon. 

Később lemegyünk a Pázmány sorról Tarnóczky András kertjébe is. Feltekintünk a meredek hegyoldalra, ahonnan jöttünk, megcsillan a napfény a sok szeméten. Alattunk a talajon zöld üvegszilánkok, elképzelni is rossz, mi történne, ha valamelyik üveg valakinek a fején landolna. 

Érdeklődtünk a miskolci önkormányzatnál is, hogy kitalálták-e már, hogyan lehetne takarítani az említett domboldalt, és mik a terveik az „értékes kilátóhellyel”. A témára visszatérünk.

(Akár kellemes környezet is lehetne, de a szeméthalom tönkreteszi a látványt | Fotók: Bujdos Tibor)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában