Állatvédelem

2022.04.13. 19:00

A kóbor állatok számának csökkentése is szívügyük

Közös ügyünk az állatvédelem címmel indítottak online párbeszédet.

ÉM

Forrás: AFP

Fotó: AFP

A kormány fontosnak tartja az állatvédelmet, ezért az állatvédők és állatbarátok számíthatnak együttműködésére, támogatására – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Közös ügyünk az állatvédelem címmel tartott sajtótájékoztatón. Közölte: a kormány párbeszédre alapozza közéleti munkáját, mert a kiemelt társadalmi ügyekben az emberek megkérdezésével kell megtalálni az egyetértési pontokat, és ezeket lehetőség szerint be kell építeni a döntésekbe. Felidézte, hogy eddig 14 alkalommal kérték ki a magyar állampolgárok véleményét különböző konzultációkon, online társadalmi párbeszédekben. 

 

Online párbeszéd 

 

2021 februárjában Közös ügyünk az állatvédelem címmel indították el az online párbeszédet, felmérést, amely során az állatvédelmet érintő 13 fontos kérdésben kérték ki az emberek véleményét. A konzultációt óriási érdeklődés övezte, egy hónap alatt mintegy 300 ezren mondták el véleményüket a civil szervezetek támogatásáról, az állattartással, állatvédelemmel kapcsolatos edukációról, az ivartalanítási programról, a büntető törvénykönyv szigorításáról, új menhely létrehozásáról haszonállatoknak, a pirotechnikai eszközök használatáról, a cirkuszi vadállatok szerepeltetéséről – ismertette Nyitrai Zsolt, jelezve azt is: Magyarországon több mint 3,5 millió kutyát tartanak, a macskák száma mintegy 4 millió, a haszonállatoké pedig meghaladja a 35 milliót. 

 

A miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy elkészült a „Közös ügyünk az állatvédelem” tájékoztató kiadvány, amely összefoglalja a témában elért legfontosabb közös eredményeket. Közülük kiemelte, hogy megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja, támogatták az állatvédelmi civil szervezetek munkáját, felhívták a figyelmet a felelős állattartásra, szigorították a büntető törvénykönyvben az állatkínzás megítélését. 

 

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy Magyarországon az egyik legnagyobb kihívás a kóbor állatok számának csökkentése, és jelezte: az ivartalanítási program bekerült a Magyar Falu Programba, az önkormányzatok több mint 500 millió forint támogatást nyertek erre a célra. Elkezdődött az ebrendészeti telepek felülvizsgálata, és jelentős érdeklődés van a felelős állattartás iránt – tette hozzá. 

 

A kormány tavaly év végén határozott arról, hogy 1,5 milliárd forintot elkülönít állatvédelemre – tudtuk meg Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízottól.

 

(A borítóképen: Állatidomár. A cirkuszi állatok sorsát is szabályoznák)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában