Hol parkolunk majd?

2022.03.06. 07:00

Hétfőtől nem parkoló, de még nem is sétány

Tiltás vár azokra, akik hétfőn a Városház tér mögötti kavicsos parkolóban szeretnék hagyni járművüket.

Szaniszló Bálint

Forrás: Google Maps

„A miskolci parkolási rendszer sárga zónájához tartozó, a fizikailag a Városház tér 7–11. számú belső udvaron található zúzalékos parkoló március 7-étől, hétfőtől kikerül a város által üzemeltetett díjfizetési területek közül. Az oda érvényes sárga zónás bérletekkel a környéken lévő sárga zónás területeken lehet továbbra is parkolni. A területre kiadott kedvezményes lakossági bérletekkel a Kossuth Lajos utcán, a Dr. Antall József parkban és a Pátria szolgáltatóház mögötti parkolókban állhatnak meg az autósok. A megváltott éves parkolóbérletet június 30-ig a jogosult által benyújtott írásbeli kérelem esetén visszaváltják a Parkolási Ügyfélszolgálaton, a bérlet időarányos díjának visszafizetése mellett.”

 

Dicstelen múlt

 

Aki a hivatalos közlésből még nem jött volna rá, annak elmondjuk, hogy a Patak utcával és az Avas szállóval, valamint a megyeházával határos területről van szó, amely régóta parkolóként működik, és naponta sok száz autós használja várakozóhelyül.

 

Annyit sikerült megtudnunk, hogy az eredetileg is magántulajdonban lévő terület nemrég tulajdonosváltáson esett át, és az új gazdája hasznosítani szeretné a területet. Ahogy a városvezetés szándékait olvastuk: „remények szerint irodák, üzletek és lakóházak is megjelenhetnek a területen.”

 

Kétségtelen, hogy hosszú esztendők óta egy tájseb a miskolci belvárosban ez a terület. Mint az Északban is olvashatták, ezt a részt hivatalosan Szent Erzsébet sétánynak nevezik már jó másfél évtizede. Még a Káli Sándor polgármester által irányított miskolci önkormányzat hozott határozatot a közterület ilyetén elnevezéséről.

 

A szépséghiba kezdetektől fogva az volt, hogy – hiába a magasztos elnevezés – fejlesztési terv nem társult melléje. Ezáltal azóta lényegében parkolóhelyként funkcionál a terület, beleilleszkedve a városi fizetéses parkolórendszerbe. Mivel igencsak forgalmas várakozóhelyről van szó, jelentős bevételt is hozott az önkormányzat számára.

 

Azt tehát pontosan még nem tudni, mi épül és mikor a területre, de – egy szó, mint száz – az biztos, hogy hétfőtől már nem funkcionál fizetőparkolóként. Bár kísérleteket olvashattunk róla, de igazából nem tudni, hol parkolnak majd a helyet rendszeresen igénybe vevő autósok. Aki napközben végigjárja a környéket, tudja, hogy egy centiméternyi üres hely sincs belátható közelségben, és ez érvényes a Patak utcai mélygarázsra is. Pikantériája a helyzetnek, hogy megszűnik az a sorompóval elzárt parkoló is, ahol a városháza dolgozói várakozhattak. Így ők is helyet fognak keresni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában