Miskolc

2022.03.25. 08:33

Április végére elkészül a népkerti futókör

A projekt 90 milliós állami és önkormányzati forrásból újul meg.

Forrás: Bujdos Tibor

Fotó: Bujdos Tibor

A város legnagyobb belvárosi  parkjában eddig is sokan futottak, de csak aszfalt és köves sétányokon, ami sem a futóknak, sem a sétálóknak nem volt jó. A futókör most majd ezer méteres hosszban a fák között kanyarogva árnyékban kínál rekortán felületet a futni vágyóknak. A beruházás részint a kormány által biztosított pályázati forrásból, részint városi önerőből valósul meg, kilencven milliós keretből.

 

A futókör építését a Népkerti Kerekasztal civil szervezet kezdeményezte jó két és fél évvel ezelőtt, a Maradj Miskolcon Alapítvánnyal karöltve. A napokban újra találkoztak a kerekasztal alapítói - a Népkert körül működő intézmények: Vigadó, Sportcsarnok,Tudomány és Technika Háza, Megyei Múzeum és Megyei Könyvtár - tulajdonosai, vezetői. Meghívták Miskolc város polgármesterét és a városháza illetékeseit is, hogy arról beszélgessenek: hogyan tovább, merre fejlődik a Népkert a futókör megépülte után. Veres Pál polgármester elmondta, hogy az új uniós ciklus fejlesztési pénzeiből fog jutni a Népkert átfogó fejlesztésére is az elkövetkezendő években, és erre a terveket a civilek bevonásával készítik el. Dr Hajdú László a Tudomány és Technika Háza tulajdonosa arról beszélt, hogy a már említett népkerti intézmények szoros együttműködése kell ahhoz, hogy újra programok, élet, emberek legyenek a parkban. Dr Barkóczi István, a Vigadó tulajdonosa arra helyezte a hangsúlyt, hogy meg kell találni azokat a nem mindig drága lépéseket a hétköznapokban is, amelyekre a vállalkozások pénzt is adnak, a park is komfortosabbá, vonzóbbá válik, például egyes parkrészek közös gondozásával. A Megyei Múzeum igazgatóhelyettese, Dr Hajdú Ildikó jelezte: a múzeum kőtárából és kőzet anyagából a Népkertben szabadtéri tárlatot lehetne létrehozni. Nagy Ádám, a DVTK Jegesmedvék Akadémia operatív igazgatója szerint a futókört a profi sportolók - több száz főről beszélünk - is intenzíven használják majd, főleg a nyári hónapokban. A futókör elkészülte után több esemény követi majd egymást a Népkertben, mindegyik központjában a futással, ebben a városháza és a Maradj Miskolcon Alapítvány működik majd  együtt - mondta Jeney Ákos elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában