felújítás

2021.09.15. 14:30

Vidáman másznak és csúsznak a gyerekek

Közös összefogás kellett, hogy megújuljon a miskolci baptista óvoda udvara.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónktól

Hatalmas volt a Nyitott Ajtó Baptista Óvoda kis növendékeinek az öröme, amikor a napokban birtokba vehették az intézmény udvarán a két, teljesen új csúszdás mászókát.

A korábbi tönkrement

Korábban is volt ilyen udvari játékuk, csak azt már fél éve nem tudták használni, mert tönkrement, tudtuk meg Csurja Istvánnétól, az óvoda vezetőjétől.

Mint mondta, az udvari játékok tulajdonképpen közös összefogással korszerűsödtek.

A két új csúszdát az intézmény fenntartója vásárolta meg. Mivel az eszközök alatt 30 centiméter mély homoknak kell lennie balesetvédelmi szempontok miatt, ezt a területi, önkormányzati képviselő, Gazdusné Pankucsi Katalin biztosította.

Az óvoda vezetése azonban szerette volna a többi játszóeszközt is megújítani, ehhez festéket a Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet biztosított, a festést pedig az óvoda dolgozói vállalták. Így lett az óvodának korszerű és szép játszótere, sorolta Csurja Istvánné.

Van választék

Hozzátette, az udvari játékok nemcsak a szabadidő eltöltéséhez szükségesek, hanem a gyerekek mozgásfejlődésében is fontos szerepük van. Épp ezért egyéb játszóeszközök is rendelkezésre állnak. Lehet az udvaron kosárlabdázni, teniszezni, focizni, tollasozni. A gyerekek biciklizhetnek is, van futó-, kétkerekű és háromkerekű bicikli, de bobocar is rendelkezésre áll. Néhány éve az egyik sportszeráruháztól két nagy méretű trambulint kapott az óvoda, de ezenkívül öt kisebbet is tudnak használni a gyerekek.

Minicsoport

– A kicsik rendkívül örültek a csúszdás mászókáknak, talán ezek a legnépszerűbb udvari játszóeszközök. Ezekre az egészen kicsik, a két és fél évesek is fel tudnak mászni. Óvodánkban ugyanis, mivel volt szabad férőhely, egy minicsoport is működik, ide járnak azok a gyerekek, akik még nem töltötték be a harmadik életévüket – tette hozzá lapunknak nyilatkozva az óvodavezető.

(A borítóképen: Élmény a megújult játszótér használata)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában