Kitüntetés

2021.08.23. 13:00

Sportvezetőt, óvónőt is díjaztak

A nemzeti ünnepen öt helyi kitüntetést adtak át Bükkábrányban.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

A református templomban tartották az augusztus 20-i ünnepi megemlékezést Bükkábrányban. Szalai Szabolcs polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy ennek az ünnepnek nincs ellenpontja, mert nem a bús emlékezésről szól, hanem a béketeremtés, az Európához tartozás, a megújulás és a jövőbe vetett hit diadala. Mint mondta, ha úgy gondoljuk, miénk a helyes álláspont, ki kell állni, vállalni a felelősséget, az esetleges ellenségeket. Párhuzamot vont az államalapítás és a mai kor között, mindkettő két új világ kezdete volt. Kitért Bükkábrány első írásos említésének nyolcszázadik évfordulójára. Hálát adnak, hogy itt vannak, a veszteségek ellenére talpra álltak, bebizonyították, képesek a megújulására. Az egyéni boldogulás csak a közösségi boldogulás részeként teljesedhet ki. Kifejtette, István király a kereszténység, a haladás, a makacs nemzeti öntudat útjára terelte a népet, és Szűz Mária védelmére bízta. Emiatt nem tiporták el a legerősebbek sem, ezen kicsi nemzet gyermekei itt vannak. Kérte, a Jóisten a munkához adjon a népnek erőt, kitartást, hitet és reményt.

Átadták a kitüntetéseket

Az ünnepségen helyi kitüntetéseket is átadtak. A ­Bükkábrányért érdemérmet idén Kovács Attila, a Bükk­ábrányi SC elnöke vehette át. Bükkábrány Közszolgálatáért elismerő oklevélben részesült Pinczés Sándorné óvodapedagógus, aki idén vonult nyugdíjba. Az év diákja Pap Zsombor, az Arany János Általános Iskola nyolcadikos tanulója és Kükedi Lilla, a Dobó István Gimnázium most érettségizett diákja. Az Év Sportolója címet Sütő Csaba, a Bükkábrányi SC 16 éves labdarúgója, honvédkadét szakos, versenyeken is eredményes diák érdemelte ki. Az ünnepen énekelt a ­Bükkábrányi Népdalkör, s az egyházi vezetők megáldották az új kenyeret.

(A borítóképen: Az ünnepi műsor egy pillanata)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában