Ünnepi megemlékezés Felsőzsolcán

2021.08.19. 21:34

„A keresztény Európa megtagadta önmagát”

Államalapításunk ünnepét Felsőzsolcán csütörtökön késő délután rendezték meg hagyományos módon a Városháza kertjében.

Fotó: Kozma István

Az ünnepségen a meghívott helyi vendégek, valamint Tajvan, Svájc, Marokkó és Románia diplomáciai képviselői vettek részt.

Ünnepi beszédet Szarka Tamás, a település polgármestere és Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője mondott. Szarka Tamás arra emlékeztetett, hogy augusztus 20. a magyar állam folytonosságának a napja, ami 1945-ig nemzeti ünnep volt, amit ezután eltöröltek, ám 1989 óta ismét a hagyományoknak megfelelően rendeztek meg szerte az országban. Az ünnep valódi rehabilitációja azonban 1991-ben történt meg, az első szabad választások nyomán. Ettől kezdve lett augusztus 20. a Magyar Köztársaság hivatalos ünnepe. „Bizakodással tölt el, hogy amíg együtt, közösen ünnepelünk, addig Magyarországnak van jövője.” – hangsúlyozta a polgármester.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) úgy látja: „Ha Szent István király ma létezne, akkor egyszerre lenne csalódott, ugyanakkor büszke is. Csalódott azért lenne, mert az a keresztény Európa, amihez Ő a népével csatlakozott, mára már nem létezik, azaz a keresztény Európa megtagadta önmagát. Büszke azért lenne, mert a magyarság minden történelmi vihar ellenére megtartotta keresztény államát. Uralkodónk olyan államot épített, ami a mai napig rendületlenül áll a Kárpát-medencében.”

Az ünnepi beszédek után Alexa Gábor református lelkész, Gulybán Tibor görögkatolikus parókus és Deli Lajos római katolikus plébános méltatta és megszentelte Isten ajándékát, az új kenyeret. Ezt követően Szarka Tamás, a település polgármestere akkurátusan megszegte az új kenyeret, s kóstolásra körbekínálta a jelenlévők között. Az ünnepséget Bárdos Zsuzsanna éneke és a Csomasz Brass Band műsora színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában