Megemlékezés

2021.07.03. 15:30

Emléktáblát avattak Susán

A korábbi területi képviselőről, a 2019-ben elhunyt Tartó Lajosról emlékeztek meg Ózd-Susán.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Hosszú évtizedeken keresztül látta el Ózdon Uraj és Susa, majd az utóbbi években Szenna városrész önkormányzati képviseletét Tartó Lajos. A köztiszteletben álló egykori közéleti személyiség hosszan tartó betegség után 2019 szeptemberében hunyt el. Életének nagy részét az említett településrészek mindennapi élete, fejlesztése tette ki, odaadó munkáját pedig a lakosság is megbecsülte. Tartó Lajost a helyi önkormányzat sem feledte el, ezért állíttattak emléktáblát a tiszteletére a Tompa Mihály Közösségi Ház udvarán.

– Amikor egykori képviselőtársamra gondolok, akkor az elhatározottság, a kitartás és az elhivatottság jut róla először eszembe – mondta megemlékezése során Janiczak Dávid, Ózd polgármestere. – Sajnos csak öt esztendőn keresztül dolgozhattunk együtt, de ezalatt is láttam, hogy ő egy olyan ember volt, aki mindenkinek példaképe lehet.

A második család

A megemlékezés során Tartó Lajossal kapcsolatban régi történeteket idéztek fel, beszéltek a képviselő életútjáról, munkásságáról. Ezután a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület ünnepi tiszteletadása mellett leplezték le az emléktáblát. A koszorúzás során Riz ­Gábor országgyűlési képviselő, Janiczak Dávid polgármester, a Fidesz–KDNP ózdi szervezete, Csák Árpád jelenlegi területi képviselő, a területen működő civil szervezetek és alapítványok képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.

– A sajátja mellett ez a közösség volt a másik családja – ezt már Tartó Lajos fia, Tartó Levente emelte ki megemlékező beszéde során. – Édesapám rendkívül jó szervezői készséggel volt megáldva, amit a napi munkája és a rendezvények kapcsán is igyekezett kamatoztatni.

A program során az is kiderült, hogy az emléktábla-avatás gondolata már Tartó Lajos halála után felmerült, ám a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzet mostanáig nem tette ezt lehetővé.

– Az önkormányzat és egy magánszemély is az ügy mellé állt, nekünk pedig helyben van egy egyesületünk, amit még Lajos hozott létre, természetesen mi is támogattuk a kezdeményezést – tette hozzá Scitovszky Nikoletta, az Uraj-Susa Településfejlesztési és Védelmi Egyesület elnökhelyettese. – Az eseményre pedig igyekeztünk azokat az embereket meghívni, akik fontosak voltak az életében. Közösen valósítottak meg elképzeléseket, folyamatosan támogatták egymást.

Néhány hónapon belül egy másik emléktáblát is avatnak Tartó Lajos tiszteletére, de ezt már nem Susán, hanem Urajon. A helyi nyugdíjasklub kezdeményezésére, halálának az évfordulóján, szeptember 24-én tartják a rendezvényt.

(A borítóképen: Tartó Lajos emléktáblája előtt tisztelegnek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában