a kálvária vége?

2021.05.12. 07:00

Múzeumba viszik az aranyszarvast

Hosszú évtizedek után rendeződhet a főutcai patika műemlék bútorának sorsa.

Hajdu Mariann

Fotós: Ádám János

Hamarosan a Herman Ottó Múzeumba szállíthatják az Aranyszarvas gyógyszertár patikabútorát, a miskolci önkormányzat előterjesztése már olvasható erről a város honlapján, az ügyben a veszélyhelyzet miatt a polgármester dönthet. Az Aranyszarvas gyógyszertár egyike a város legrégebbi patikájának, műemlék bútorának kálváriája sok-sok éve kezdődött.

Az 1770-es években nyílt

A patika nyitása az 1700-as években történt, és az egri Trangus Illés doktor nevéhez fűződik. Jelképét, a kézzel faragott fadarabokból összeállított, természetes nagyságú aranyozott szarvast az egri kanonok ajándékozta a patikának még a nyitáskor. A gyógyszertár a kezdetekben a mai Kossuth utca 7. szám alatt működött, mai helyére, az Erzsébet téri sarokházba 1897-ben költözött.

Akkor Rácz Jenő volt a gyógyszerész, és az 1930-as évekig az ő családja kezében maradt a patika. 1980-ban felújították a műemlék bútorzatot, ami 1990-ben lett védett. Az 1996-os patikaprivatizáció után még öt éven át működött gondtalanul, majd megkezdődött a gyógyszertár első krízise, amelyről mi is részletesen beszámoltunk.

Az első nagyobb vita 2001 novemberében robbant ki: az Aranyszarvast akkor üzemeltető bt. egyik beltagja, Dröszler Béláné gyógyszerész vitába keveredett Bruno Bigattonnal, a kültaggal, az épület tulajdonosával. Ő azt kérte, hogy a patika és az épülettulajdonos közötti bérleti és társasági szerződés lejárta után egyedül üzemeltethesse a gyógyszertárat. Dröszlerné úgy döntött: ő lép ki a bt.-ből, s a tér átellenes sarkán, egy másik bt. keretében nyitja meg a gyógyszertárát. Ez később egyébként egészségtárrá alakult át, mivel bár az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól elsőre megkapta engedélyét, azt később visszavonták.

A városnak ajándékozták

A műemlék bútorzat megmentése érdekében akkoriban az is felmerült: a Vasgyárban patikamúzeumot létesítenek, és odaszállítják, de ez akkor nem járt sikerrel.

2004 februárjában előbb a Bigatton cég nevében Balázs Bertalan cégvezető-igazgató felszólította az önkormányzatot, hogy szállítsák el a bútorokat, a város vezetése viszont tárgyalásokat kezdeményezett. A fordulópontot ekkor az jelentette, hogy a megyei gyógyszerészkamara a városnak ajándékozta a patika bútorzatát, s olyan szakvélemény született, miszerint a patinás bútor nem mozdítható el a helyéről. Az Aranyszarvas végül hosszas előkészületek, felújítás után 2004. október közepén újranyitott, és 2015-ig működött is. Ám utána nem sokkal kikerült rá az eladó tábla.

A később történtekről röviden: 2015 májusában a Bigatton kft. felszólítja az önkormányzatot, hogy szállítsák el a bútort, erre örökségvédelmi okok miatt nem volt mód. Később Bigatton bepereli a várost, a bíróság neki ad igazat, de közben műemlékké nyilvánítják a bútort, így megint nem szállítható. Legutóbb, tavaly januárban arról számoltunk be, hogy a Bigatton Kft. szétszereltette és elszállíttatta a patikabútort, és ismeretlen helyen tárolta.

Kiállítás nyílhatna

Miután az idén a Bigatton kft. újra felszólította a miskolci önkormányzatot a bútor elszállítására, a város vezetése úgy döntött, hogy a Herman Ottó Múzeumba helyezi azt el, a mostani előterjesztés erről szól: a bútort vagyonkezelésbe adná át a város a múzeumnak. Az előterjesztés szerint nagyon fontos, hogy a szakemberek megvizsgálják, milyen állapotban van a műemlék most, az évekkel ezelőtti nem szakszerű szétszerelést követően. Az önkormányzat lehetőséget lát arra, hogy a múzeumban tárolják a bútort, és esetleg a későbbiekben kiállítás formájában mutassák be az érdeklődőknek.

Mikor születik meg a konkrét döntés, és mikor szállítják a bútort a múzeumba? Mikortól láthatjuk majd az erre épülő kiállítást? Még nem tudhattuk meg: a Herman Ottó Múzeum jelezte, a miskolci önkormányzatot kérdezzük, mert az intézmény még nem tud kérdéseinkre válaszolni. Az önkormányzattól pedig nem kaptunk választ ezidáig.

(A borítóképen: A gyógyszertár korábbi bejárata, felette a gyönyörű aranyszarvassal)

 

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/aranyszarvas-a-dicso-multtol-kezdve-a-csufos-jelenig-4028340/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kiuritettek-az-egykori-aranyszarvast-a-butor-ismeretlen-helyen-van-4012557/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/aranyszarvas-bonyolodik-3998685/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában