Ezt írtuk anno 1990-ben

2020.12.23. 07:30

A miskolci nőrablásból egyetlen szó sem volt igaz

A rendőrségnek sok munkát adó bejelentésekről számoltak be.

Forrás: mnsz.hu

A közszájon forgó híreszteléseikkel szemben nem igaz, hogy Miskolcon öt férfi rabságba kényszerített, s közben megerőszakolt volna egy nőt. A rémhírt maga a miskolci rendőrkapitány, dr. Tuza László cáfolta az 1990. december 15-i Észak-Magyarországban.

Kacsának bizonyult az a bejelentés is, amely szerint bombát helyeztek volna el a Miskolci Nemzeti Színházban. A fenyegetés időpontjában éppen egy sikeres operett-előadás zajlott. Ezt nem szakították meg. A helyszínen ugyanis egy olyan rendőrtiszt tartózkodott, aki az ilyen jellegű bejelentésekre specializálta magát. Tudta, mit kell tennie, majd helyesen döntött.

Ebben az évben egyébként 22 bomba elhelyezéséről érkezett hír a rendőrségre. A rendőrségnek sok fölös munkát adó bejelentések sorában az is elhangzott: utánajártak, hogy vannak-e sátánisták a megyében.

A vizsgálat megállapításai szerint nem voltak.

(A borítóképen: Nem volt bomba a színházban, csak bomba siker)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában