Miskolci Egyetem

2020.11.01. 09:00

Egyeztetnek a félév további folytatásáról

A rendkívüli őszi szünetben fertőtlenítettek a Miskolci Egyetemen, a hallgatók távoktatást szeretnének.

Hegyi Erika

Miskolci Egyetem

Fotó: Vajda János

Még nem tudni, hogyan folytatódik az oktatás hétfőtől. Mint beszámoltunk: egyhetes, rendkívüli őszi szünetet rendelt el Horváth Zita, a felsőoktatási intézmény vezetője október 25-én.

Pénteken arról tájékoztatta az Északot, egyelőre egyeztetés folyik a többi egyetemmel és a Hallgatói Önkormányzattal, hogy hogyan tovább. Valószínűleg a hétvégén derül ki, hogy hagyományos módon folytatódik-e az oktatás vagy átállnak távoktatásra. Az egyetemi vezető elmondta azt is, hogy a Miskolci Egyetemen nem lett volna őszi szünet, de a rendkívüli pihenőt azért kellett elrendelni, mert szerették volna fertőtleníteni az intézmény összes épületét és helyiségét. Az egyetemen voltak koronavírusosak, bár számuk nem volt több, mint más felsőoktatási intézményekben. A szünet elrendelésében az is közrejátszott, hogy rendkívül kényelmetlen volt az oktatóknak maszkban előadást tartani, a diákoknak pedig egész nap maszkban ülni.

A rendkívüli szünetben a hallgatók nem léphettek az egyetem épületeibe. A kollégiumokban csak az arra jogosultak tartózkodhattak, a járványügyi szabályok szigorú betartásával. Az intézkedés nem érintette az oktatók, kutatók egyéb munkavégzési kötelezettségét. Az egyetem tehát nem zárt be, a munka az őszi szünet alatt is folytatódott az általános munkarend szerint.

Kérdőívet küldtek

Az egyhetes pihenő alatt az egyetem Hallgatói Önkormányzata kérdőívet küldött a diákoknak, melyben arról kérdezte őket, milyen formában folytatódjon november 2-ától az oktatás. A hallgatók 76,6 százaléka az online forma mellett voksolt, a kérdőívet egyébként 4576-an töltötték ki. A Hallgatói Önkormányzat diákoknak írt üzenete szerint az egyetem vezetője támogatja a hallgatók kezdeményezését, így elkezdődtek az egyeztetések. A Miskolci Egyetemen a levelezős hallgatók oktatása már október 15-étől online formában folyik.

 

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában