karantén

2020.10.07. 19:00

Tíz nap helyett egy hónap

Augusztus óta változott az eljárásrend, másképp kezelik a koronavírus-fertőzést.

Hajdu Mariann

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Augusztus utolsó napjaiban lett koronavírusos M.-ék lánya. Semmi tünete nem volt, csak a szaglása ment el, emiatt készült el az első teszt. Megkapta a hivatalos papírt a hatósági karanténról ő is, a szoros kontaktjai (családtagjai) is, az övé határozatlan időre szólt, csak akkor „szabadulhatott” volna belőle, ha két egymást követő tesztje is negatív lett volna.

Akkor még két hét, de…

– Azt hittük, egy hét, és túl lesz a gyerek rajta – mondta a lány édesanyja. Akkor még nevettek is rajta, meséli, hogy a lánya karanténját bizonyára hamarabb oldják majd fel, mint a családét, az övéké ugyanis határozott időre, két hétre szólt. Igen ám, de egymást követték a pozitív teszteredmények. Teltek a hetek – kezdődött az ötödik karanténban töltött hét –, s még mindig nem sikerült kijutni a karanténból.

– Hallottuk, előfordul az ilyen, volt ismerősünk, akinek még régebb óta nem sikerült negatív tesztet produkálnia, sőt olyanról is tudtunk, hogy valaki már a kilencedik pozitív tesztnél jár. Egy orvos ismerősük hívta fel a figyelmüket a koronavírus kezelésének új eljárásrendjére, ami szeptember közepén lépett életbe, és a következőt tartalmazza:

„Enyhe megbetegedés esetében 8 napig, kórházi megbetegedések esetén körülbelül 3 hétig becsülik a vírusürítést. […] Beszámolók szerint egyes betegek tartósan hetekig SARS-CoV-2 PCR-pozitívak maradhatnak, és akár a már negatív PCR után napokkal, hetekkel később is pozitívokká válhatnak, azonban ennek hátterében az előzetes bizonyítékok alapján nem áll fertőzőképes vírus. […] A vírus RNS-ének PCR-rel történő kimutatása nem jelent egyet az infektivitással.”

Bújta a család a külföldi sajtót is, abban is ezt találták: „A koronavírus örökítőanyagát kimutató PCR-szűrőeljárás nem képes megkülönböztetni az életképes és a halott vírusokat. A páciensek szervezetében lévő vírus ilyenkor már nem szaporodóképes.”

– Nem értettük, miért ragaszkodnak a gyerek esetében továbbra is a két negatív teszthez – mondta az édesanya. Főleg, hogy Müller Cecília tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: „Enyhe tünetek vagy tünetmentesség esetén otthoni házi karanténba kerül az illető, megkapja a hatósági határozatot, amelyben szerepel a karantén kezdő és záró időpontja. A tünetek megjelenésétől számított 10. napon hagyható el a karantén, ilyen esetben nem kell újabb PCR-tesztet végezni.”

Elküldtük kérdéseinket

A család ezek után érdeklődött a megyei népegészségügyi főosztálynál, ahol azt mondták, hogy a háziorvos döntésétől függ, hogy feloldják-e a karantént. Később kiderült, a hatóság el is küldte az ezzel kapcsolatos, megváltozott eljárásrendet a háziorvosoknak, így végül a család sikerrel járt, megkapták a feloldó végzést – igaz, így a tíz nap helyett öt hét után.

Történetüket azért mesélték el, mert úgy gondolják, sokan járhattak hasonlóképp a fertőzöttek közül.

A témával kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, többek közt azt, hogy hány beteget érinthet a probléma országosan és a megyében. Várjuk a választ.

(A borítóképen: A vírus lehet, hogy sokáig kimutatható, de már nem fertőz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában