Augusztus 20

2020.08.20. 15:30

Megyénkben több helyszínen is ünnepelnek

Az augusztus 20-i ünnepségek megyeszerte zajlanak, cikkünket folyamatosan frissítjük az aktuális eseményekkel.

Mezőkövesd

A mezőkövesdi ünnepi program Szent István király szobránál kezdődött, a város vezetői, politikai párok, intézmények, vállalatok és civil szervezetek helyezték el koszorújukat, közreműködött a Mezőkövesd Városi Fúvószenekar. Ezután a Jézus Szíve templomban misével, a templom előtt pedig a városi ünnepséggel folytatódott a nemzeti ünnep. A misén Greutter György, a templom új káplánja arról beszélt, hogy a kereszténység fölvétele ezer évvel ezelőtt nem csak politikai okokból, hanem István király mély vallásos meggyőződéséből is fakadt. Összefogta a törzseket és államot, népet hozott létre, ennek köszönhető, hogy nem veszett el a magyarság, hanem letelepedett, békében élt és beilleszkedett Európába, amellyel összekötötte a közös vallás.

A misét követően a templom előtti téren Egyházi Géza énekes műsorát hallgathatta a közönség, dr. Medvegy János apát plébános megáldotta az új kenyeret, megköszönte Isten segítségét és azok munkáját, akiknek köszönhetően kenyér készülhetett. Gordos Attila református lelkipásztor a magyarság örökségéről és a reményről osztotta meg gondolatait. Az új kenyeret dr. Fekete Zoltán polgármester szegte meg.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében előbb az államalapítót méltatta, aki áldozatok árán egységet hozott létre és a jövőt építette. Ezután arra tért rá, hogy szerinte a magyarság gyarapszik, a kormány békét, biztonságot, gyarapodást hoz, miközben a Nyugat szétpereg. Szerinte aki megszívlelte István király első erkölcsi alkotmányát, az sikerrel vezette az országot, aki hűtlen volt, az elbukott.

 

Tokaj

Megemlékezés az Államalapítás Ünnepén

Hagyományos keretek között Tokaj főterén tartották meg az Államalapítás Ünnepét. A Kossuth téren a történelmi egyházak helyi vezetői tartottak ökumenikus szertartást és áldották meg az új kenyeret.

A városi ünnepségen Braun Dorina gimnazista tanuló szavalta el Gál Zoltán: Isten éltessen hazám versét, majd Posta György polgármester mondott ünnepi beszédet. Ebben az államalapító királyra utalva azt mondta, ami ezer évig jó volt, az a magyarok útja továbbra is.- Szent István hatalmas elszántságával, ugyanakkor végtelen alázatával szolgálni nemzetünket, népünket, kultúránkat. Őt puritán jelleme, megrendíthetetlen hite vezette munkájában. Így vált alakja követendő példává a későbbi korok nemzedékei számára és áll előttünk most is – mondta el a polgármester. Hozzátette, „Nekünk itt Tokajban szintén tetterős embernek kell lennünk. Olyannak, aki képes szembenézni múltjával és jelenével. Aki képes higgadtan mérlegelni gyengeségeit, erősségeit és levonni a szükséges következtetéseket”.

Posta György ünnepi beszédében kiemelte, hogy a tokaji és a zempléni térség fejlesztése a kormányzat kiemelt feladatai közé emelkedett, erre a feladatra már kormánybiztost is kineveztek Wáberer György személyében.A beszédet követően a római- és görögkatolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői mondtak imát, majd megáldották és megszentelték az új kenyeret.

Kapcsolódó cikkünk:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában