Elismerés

2020.08.21. 08:30

Évet értékeltek, elismeréseket adtak át a polgárőrök

A napokban tartotta közgyűlését a B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség.

Horváth Imre

Fotó: Serfőző László

Az eseményen megjelent dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Kiss Attila r. dandártábornok, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója, dr. Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese, Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Tóth Dezső tü. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelője, dr. Korondán Katalin az Országos Polgárőr Szövetség Igazgatási elnökhelyettese, Török Barnabás az Országos Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottságának elnöke, Csóra György a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Szemán Ákos Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese.

A rendért, közbiztonságért

Csóra György 2019-et értékelve elmondta, a polgárőrök az évre vállalt feladataikat maximálisan teljesítették. Összesen 975 345 szolgálati órát teljesítettek, ami a második legtöbb az országban. A polgárőrök szolgálatellátásuk során 296 esetben értek tetten elkövetőket, 56 eltűnt személy kerestek, 1439 esetben nyújtottak segítséget és 16 832 esetben adtak jelzést a társszerveknek. Az elmúlt egy hónapban 13 településről jelentették be, hogy polgárőrséget szeretnének alapítani. Dr. Mecser Tamás köszönetet mondott a megyében tevékenykedő polgárőr egyesületeknek. Mint elmondta, a közterületi szolgálatok, a megelőző szolgálatok és a közös rendőr-polgárőr szolgálatok eredménye, hogy megyénkben rendről és biztonságról beszélhetünk. Hozzátette: a jövőben világos és egyszerű célokat kell megfogalmazni, rend és minél kevesebb bűncselekmény legyen.

Bánné dr. Gál Boglárka köszönetet mondott a polgárőröknek az elmúlt 29 évben végzett tevékenységükért. Ez a 29 év több mint egy generáció, s nagyon reméli, hogy ez a hozzáállás generációról generációra át is adódik. Ha a polgárőröket és családtagjait megnézzük, akkor a megye majdnem öt százaléka a megyéért dolgozik.

Fontos feladatok előtt

Dr. Túrós András elmondta, a polgárőrségnek nincs alternatívája ma Magyarországon. Ma már kiemelt stratégiai partnere a Magyar Kormánynak és a rendőrségnek is. Visszatekintésében kitért rá, hogy a polgárőrség az elmúlt tíz évben az aranykorát élte, s ha a jövőre tekintünk, akkor az egyik legnagyobb kérdés lesz, hogy a polgárőrség mindezt meg tudja-e őrizni. Hozzátette, „ezt az önkéntességet, ezt a felelősségvállalást a közbiztonságáért át kell menteni, s minden egyes polgárőrünket motiválni kell arra, hogy maradjon polgárőr, legyen közöttünk és folytassa ezt a színvonalas polgárőr tevékenységet.” Szívből gratulált a vezetésnek, a borsodi polgárőröknek az elvégzett munkához, amit kiválóan tettek. Továbbá elmondta, hogy a jövőben is fontos feladatok közelednek, mint például az iskolakezdés, a „Külterületek és környezetünk védelme” program és a közterületi szolgálatok fokozása.

Kitüntetések, elismerések

A beszédek után elismerések átadására került sor. Dr. Túrós András Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozat kitüntetésben részesítette Dr. Vámos Istvánnét, Arló község polgármesterét, Lipcsei Zsolto, a Vissi Polgárőr Egyesület elnökét és Farkas Zoltánt, a Sályi Polgárőr Egyesület elnökét. Elnöki dicséretben és jutalomban részesült Hladon Sándor irodavezető, Tóth László, az Encsi Polgárőr Egyesület elnöke, Mata József, a Szalaszendi Polgárőr Egyesület elnöke, Varga Roland, a Szalaszendi Polgárőr Egyesület tagja és dr. Korondán Katalin asszony, a B.-A.-Z. Megyei Szövetség igazgatási és oktatási alelnöke.

A Magyar Posta Zrt. Postabiztonságért kitüntetésben részesítette Schlága Istvánt az Arlói Polgárőr Egyesület elnökét. Gratulálunk.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőr mozgalom támogatásában, a polgárőr mozgalommal való együttműködés területén kifejtett eredményes munkája alapján a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozat kitüntetésben részesítette Bánné Dr. Gál Boglárkát, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés elnökét.

A polgárőr mozgalomban végzett eredményes munkájáért a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozat kitüntetésben részesítette Fazekas Ferencet, a Sajókeresztúri Polgárőr Egyesület elnökét, Harangozó Gábort, a Múcsonyi Polgárőr Egyesület elnökét, Németh Istvánt, a Cigándi Polgárőr Egyesület elnökét. Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozat kitüntetésben részesítette Agócs Ferencet, a Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület elnökét, Rácz Jánost, a Radostyáni Polgárőr Egyesület elnökét, a település polgármesterét. Szemán Imre r. alezredest, a Bükkábrányi Rendőrőrs vezetőjét, Müller Róbert r. alezredest, az Edelényi Rendőrkapitányság osztályvezetőjét. Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozat kitüntetésben részesítette Telekes Zsoltot, a Miskolc Diósgyőri Polgárőr Egyesület elnökét, Butkai Miklóst, a Sárospataki Polgárőr Egyesület tagját, Sztankó Zoárd tü. századost, a B.-A.-Z. Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársát, Nagy Zoltán r. törzszászlóst, a Sajókazai Rendőrőrs munkatársát. „Életmentő Érdemérem” kitüntetésben részesítette Lövei Tamás polgárőrt, aki a Miskolc Lyukóvölgy – Vasgyár PE tagját.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöksége a Szövetség legmagasabb kitüntetésében a megyei polgárőr mozgalom támogatásáért, a polgárőrséggel kialakított kimagasló együttműködésért Szatmári Gyula emlékplakett kitüntetést adományozta Kiss Attila r. dandártábornoknak, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának, Nagy László, Bőcs község polgármesterének, Iglai Lajosnak, Sátoraljaújhely járás koordinátorának. A Polgárőr Mozgalom támogatásáért plakett kitüntetésben részesítette Kovács Józsefet, Bodrogolaszi polgármesterét, Pozbai Zoltánt, Sajólád polgármesterét, Verbovszky Károlyt, Háromhuta polgármesterét. De Települések Közbiztonságáért plakett kitüntetésben részesített hat polgárőrt, míg Tevékenységért plakettel ismert el 12 egyesületi tagot.

A közgyűlésen még elismeréseket, jutalmakat, dícséreteket adott át Bánné dr. Gál Boglárka, dr. Mecser Tamás, Tóth Dezső tü. ezredes, dr. Lipusz Brigitta r. ezredes az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Kelet-magyarországi Regionális Igazgatóság nevében, Túri Zsolt a Magyar Posta Zrt. Biztonsági Főigazgatóság Kelet-magyarországi Biztonsági Osztály vezetője is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában