kérdések

2020.06.19. 14:00

Illegálisan szemetelő jobbikos képviselő?

Illegálisan elhelyezett hulladék miatt keveredett gyanúba a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, bizottsági elnök, gazdaságfejlesztési tanácsnok.

Nyikes Zita

Múlt héten szombaton került fel az egyik közösségi portálra az a felvétel, amelyet egy helyi lakos készített. A felvételen egy LKK betűsorral kezdődő rendszámú furgon látható, és egy háttal álló férfi, aki éppen zsákokban lévő szemetet pakol ki Mályi-Üdülőterület külterületén, egy bozótos mellett.

Rajtakapták a szemetelőt

Rádi Józseftől, a Mályi Polgárőr Egyesület elnökétől kapott levelet szerkesztőségünk. A levélben az áll, hogy a községben úgy tudják, Badány Lajos helyezte el illegálisan a szemetét.

Badány Lajos a miskolci Velünk a Város jobbikos önkormányzati képviselője, a Városgazdálkodási és Városüzemeltetési Bizottság elnöke, gazdaságfejlesztési tanácsnok, aki a sajtóhírek szerint az egyik új miskolci alpolgármesteri pozíció várományosa.

– Az illegálisan lerakott hulladék állandó probléma és állandó küzdelem a településünkön, mondhatjuk, hogy évek óta. Talán a legnagyobb gond az üdülőterületen van, ahol az ide érkező látogatók, illetve az itt pihenők egy-egy hétvége után szétdobálják a szemetet, az üdítősdobozokat, különböző hulladékokat.

Tavasztól kezdődően óriási problémát jelent ez Mályiban, nyáron pedig a látogatók számának emelkedésével az itt hagyott szemét mennyisége is nő – mondta el megkeresésünkre Rádi József.

Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy Mályiban a háztartási hulladékot hetente elszállítják, de a településen élőknek van szelektív hulladékgyűjtő-edényük, a zöld hulladékot pedig havonta viszik el, a település önkormányzata kérésre ingyenesen ad további hulladékgyűjtőzsákokat, amelyekbe gyűjthető mindaz, ami a kukákba már nem fér. Továbbá minden lakosnak lehetősége van évente egyszer fél mázsa hulladékot, például építési törmeléket Nyékládházán, a hulladékudvarban elhelyezni. – Minden feltétel adott arra, hogy szemét ne kerüljön a közterületre – foglalta össze Rádi József. – Ezért is okozott közfelháborodást, ami a múlt héten történt – folytatta.

Felháborodtak

A múlt héten szombaton készített felvétel felkerült a közösségi portálra az „Egységes Mályit építünk!” csoportba. A közel negyven hozzászólás egyértelműen felháborodást tükröz, tudtuk meg Rádi Józseftől, ugyanis a hozzászólások már nem láthatóak a csoportban, mert a moderátor letörölte. Az egyetlen látható komment szerint a tetthelyen az illető megígérte, hogy a szemetet elszállítja. Ugyanakkor az a komment is felkerült, hogy „leszarom, mindenki ide hordja”. Munkatársunk a helyszínen meggyőződött: az illegálisan elhelyezett hulladék még mindig ott van, ahová közel egy hete lerakták.

Nem teljesített ígéret

– A folyamatos járőrözéseink során azt tapasztaljuk, hogy a település lakói megpróbálnak vigyázni a rendre és a tisztaságra. Ezért is jártak néhányan utána annak, hogy ki is lehet annak az autónak a tulajdonosa, aki a szemetet illegálisan elhelyezte. És nemhogy nem teljesítette az ígéretét, hogy elszállítja, de még közönségesen is fogalmazott – tette hozzá Rádi József.

Zsákban Miskolcról Mályiba

A témával kapcsolatban megkerestük a gyanúba keveredett Badány Lajost is. Mivel telefonon nem tudtuk elérni, az alábbi kérdést küldtük el neki az általa vélhetően használt két e-mail-címre: van-e tudomása arról, hogy a neve felmerült azzal kapcsolatban, hogy valaki illegálisan helyezett el szemetet Mályi-Üdülőterület szélén, és állítólag a következő komment is Önhöz köthető: „leszarom, mindenki ide hordja”. Eddig nem kaptunk választ.

Utánanéztünk azonban Miskolc város honlapján, hogy Badány Lajos képviselő a Miskolc 1. számú önkormányzati választókerületre vonatkozó programjában milyen célokat fogalmazott meg a 2019 októberében kezdődő önkormányzati ciklusra vonatkozóan.

Programpontok

Vélhetően a Selyemréten, a Martinkertvárosban, a Szent péteri kapu egy részén is probléma lehet az illegálisan elhelyezett szemét, mert Badány Lajos általános célkitűzései között szerepel az alábbi mondat: „A közterületekre megfelelő számú szeméttároló kihelyezése.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában