fejlődünk

2020.06.28. 14:00

Elég volt a szegénységből!

Ottó jobb életet szeretne a roma gyerekeknek, ezért lett nemzetiségi önkormányzati képviselő.

Hegyi Erika

Fotó: Bujdos Tibor

Horváth Ottó szegény családba született, négy testvérével nevelkedett fel Göncön. Amikor a párjával összeházasodtak, szinte semmijük nem volt. Elhatározta, elég a szegénységből, a nélkülözésből, és szorgos munkával kezdte előteremteni mindazt, amire egy családnak szüksége van. Hat gyermekük született, ma már a legidősebb 20 éves, a legfiatalabb pedig 14. Néhány éve tette föl magában a kérdést: miért nem szervez Göncön senki a roma gyerekeknek izgalmas programokat, és miért nincs számukra hasznos elfoglaltság. Hiszen ha a gyerekek csak céltalanul csellengenek, nem köti le őket semmi, akkor annak valamilyen csínytevés vagy rosszalkodás lesz a vége. Ottó látta, hogy a környező településeken milyen aktívak a kisebbségi képviselők. Elhatározta, indul a nemzetiségi önkormányzati választáson, hogy javítson a Göncön élő gyerekek és emberek életén. Megkapta a megfelelő számú szavazatot, így a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagja lett.

Színes programok

– Amikor megalakult az új kisebbségi önkormányzat, rögtön programokat szerveztünk a gyerekeknek. Volt Mikulás-ünnepség, karácsonyi ünnepség, élelmiszerosztás, de egyéb akciókat is szerveztünk. Gyűjtöttünk a Csenyétén élő szegény gyerekeknek, mert ott még rosszabb sorban élnek az emberek, mint mi. Zenés jótékonysági esttel segítettünk egy beteg kislánynak, és elhatároztuk, kialakítunk egy helyiséget a roma gyerekek számára, hogy délutánonként tudjanak hol játszani és tanulni. Szerettük volna nagyon, ha ebbe az épületbe bevezetik az internetet, de ezt nem sikerült elintéznünk az önkormányzatnál. Gönc korábbi polgármestere, Sivák János azonban sokat segít nekünk szakmai tanácsokkal és a hivatalos ügyek intézésében is – sorolta Ottó.

Angyaljárat

Azt mondta, most teljesen a nemzetiségi önkormányzat ügyei kötik le. Hagyományápoló kulturális és sportnapot szerveztek június 13-án, ahol mindenki jól érezte magát, a felnőttek és a gyerekek egyaránt. A kicsik sportversenyeken vehettek részt, és mindenki kapott ajándékot. A fődíj egy bicikli volt, amelyet Simon-Eőry Mercedes, az Angyaljárat szervezője adományozott a nemzetiségi önkormányzatnak.

– Mercedesszel én vettem fel a kapcsolatot korábban, hogy ha módjában áll, a gönci nehéz sorsú családokat és gyerekeket is támogassa. Többször hozott már adományokat a városba – mondta Ottó.

Elárulta azt is, jelenleg biztonságiőr-tanfolyamra jár. Ha elvégzi, szeretne majd elhelyezkedni valamilyen állandó munkahelyen. Tervei között szerepel az is, hogy bejusson a város képviselő-testületébe, hogy még többet tudjon tenni a rászoruló családokért.

(A borítóképen: Horváth Ottó)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában