díjazott

2020.05.21. 09:00

Okosvárosokról jogtisztán

Az okosvárosok jogi szabályozásának kutatásával nyert Moór Gyula-díjat a miskolci doktorandusz.

Detzky Anna

Forrás: ÉM

Dr. Ritó Evelin első helyezett lett a Moór Gyula jogi-tudományos pályázaton Digitalizáció témakörben „Az okosváros mint a digitalizáció nagy vívmánya” című dolgozatával. A magyarországi felsőoktatási intézmények joghallgatói nevezhettek a Digitális Jólét Program által meghirdetett pályázatra. A verseny jelentőségét dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár értékelte videóüzenetében.

„A Moór Gyula-díj önmagában is komoly értékkel bír. Dicsérendő, hogy dacára annak, hogy a humán tudományokról az a közkeletű vélemény, hogy távol vannak a 21. századi kihívásoktól, az itt nyertes pályázók kifejezetten a modern digitális kultúra jegyében megvalósult nagyszerű pályamunkákat írtak. Az adatvagyon kezelése, a mesterséges intelligencia és a digi­talizáció is olyan témakörök, amelyek nemcsak hazánkban, de a nemzetközi színtéren is kiemelt kutatási területek. Azonban ezeket a fogalmakat legtöbbször műszaki vagy természettudományos kutatásokhoz szoktuk kötni. A díjazottak és az egyetemeik most méltán lehetnek büszkék jogászhallgatóikra” – mondta dr. Horváth Zita.

Hiánypótló terület

Győztes pályamunkájáról és további terveiről beszélgettünk Evelinnel.

– A dolgozatom és a doktori kutatásom is az okosvárosokra fókuszált, ami jogi szempontból kevéssé feltárt terület. Ez egy egészen tág témakör, ami kiterjed gazdasági, környezetvédelmi és oktatási kérdésekre, aminek közigazgatási, jogi aspektusait vizsgáltam – mondta dr. Ritó Evelin, a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. – Már negyedik éve foglalkozom ezzel a témával, ami azért érdekes számomra, mert viszonylag új terület, és itthon kevésbé jellemző rá a nagy szakirodalmi háttér. Viszont hazánkban is megfigyelhető a tendencia, hogy akár városi, akár kisebb települési szinten megjelenik az igény a digitális fejlesztések iránt. Célom azt feltárni, hogy a különböző digitális megoldásokat hogyan lehet egy városnak a működésébe integrálni. Amszterdamban és Bécsben jártam korábban tanulmányúton, ahol nemzetközi példákat vizsgáltam. Hazai viszonylatban pedig a jó gyakorlatokat veszem alapul például Miskolcról, Debrecenből, Budapestről vagy Zalaegerszegről.

Aktuális jogi kérdések

A digitalizáció szerepe a koronavírusos időszakban felértékelődött.

– A Moór Gyula-díj nagy elismerés, és általa elnyertem egy háromhetes szakmai gyakorlatot. A cég, ahová kerültem, országos szinten foglalkozik az általam kutatott területtel. Egy olyan felmérést indítanak, amely a jogi akadályait vizsgálja a digitális városfejlesztési programoknak. A jelenlegi élethelyzet a bezártságban különösen megmutatja az ilyen vizsgálatok fontosságát és a digitalizáció minél gyorsabb, hatékony bevezetésének jelentőségét. Napjainkban a digitális eszközök és ügyintézés már a városok közigazgatásában is megjelenik. Ennek jogi környezetében azonban még vannak buktatók, akár az engedélyeztetés, akár a forrásfelhasználás, akár az adatvédelem szempontjából. Az előttem álló doktori disszertációm után a továbbiakban is szeretnék majd ezzel a témával foglalkozni – számolt be a sikeres pályázó.

(A borítóképen: Detzky Anna)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában