koronavírus

2020.04.04. 11:30

Senki sem maradhat magára

Idős, beteg rokonoknak, szomszédoknak, sőt van, aki idegeneknek is segít a bevásárlásban.

Detzky Anna

Fotó: Ádám János

Az idősek a veszélyeztetett csoportba tartoznak a koronavírus-járvány ideje alatt, ezért számukra akár életmentő is lehet, ha valaki bevásárol nekik és elintézi a hivatalos ügyeiket. A legtöbb lakóközösség segíti egymást a nehéz időszakban, de van, akit a közösségi médián keresztül is meg lehet keresni ilyen ügyben.

– A múlt héten láttam valaki megosztásában a közösségi oldalon, hogy a megnövekedett szabadidejét arra használja, hogy segít másoknak bevásárolni. Innen kaptam én is az ötletet. A cég, ahol dolgoztam, most nem működik, így sok szabadidővel és egy autóval rendelkezem – mondta Angyal István, akit Angyal Bandi néven lehet megtalálni a Face­bookon. – Így olyan embereknek, akik idősek és nem szeretnének kimozdulni az utcára vagy mozgáskorlátozottak, be tudok segíteni a nagy bevásárlásban és az áru hazaszállításában. Emellett támogatom a 60 éves testvéremet is. Legtöbbször ismerősök keresnek meg, de vannak köztük olyanok is, akik csak hallottak rólam, és kérték, hogy imádkozzak értük. Igyekszem még reggel 9 előtt lebonyolítani ezeket a vásárlásokat. Mindig maszkban megyek ki, és a csomagokat a lépcsőházban hagyom. Ami nehézséget jelent, hogy nem minden árut tudok beszerezni, amit kérnek, bár a polcok most már kezdenek újra megtelni.

Bátran kereshetik

A szomszédok jó kapcsolata most különösen felértékelődik.

– A lépcsőházban futottam össze a szomszédokkal, akik éppen cipekedtek. Felajánlottam a segítségemet, és megkérdeztem, hogy szükségük lenne-e még valamire. Mondták, hogy koruknál fogva nem nagyon szeretnének kimozdulni – mesélte Orosz Judit. – Az egyik néni ráadásul most van túl egy komoly műtéten. Megkért, hogy ha nem gond, akkor adjak fel neki egy csekket a postán. Tegnap már magától kopogott át, hogy még mit kellene elintézni húsvétig, amikor majd úgyis minden bezár. Kérte, hogy jövő hét elején csináljak egy nagy bevásárlást. Tehát hetente legalább egyszer segítek valamelyik idős szomszédomnak. Nekem ez nem jelent pluszterhet, mert ebéd után egyébként is kimennék.

Távol élnek a rokonok

Biztonságérzetet ad a szomszédok segítsége.

– A 70 éven túli szomszédaim kifejezetten aktív életet éltek a járvány előtt, és bár vannak fiatalabb rokonaik, de az egyik helyen pici baba van, a többieknek pedig hatósági házi karanténban kell maradniuk, mert külföldről jöttek haza. Így csak telefonon érintkezhetnek másokkal. Mivel jó szomszédsági viszonyban vagyunk, így természetes, hogy segítünk az öregeknek. Emellett azt látom, hogy sok szépkorú pánikba esett és elvesztette a napi rutinját, amihez korábban már hozzászokott. Úgyhogy lelkileg is sokat jelent nekik, hogy hozzám bármikor bekopoghatnak – osztotta meg Judit.

– A szomszédságunkban két idős hölgy, egy hetven körüli és egy 80 éves is egyedül él, bár utóbbinak a fia besegít. A fiatalabbhoz a távolabb lakó gyerekek és unokák most nem tudnak jönni, ezért neki megcsináltuk a nagy bevásárlást a férjemmel, ahogy az anyósomnak is, aki vidéken él. Két kosarat toltunk az áruházban, és a piacra, pékségbe is benéztünk, természetesen mindezt maszkban. A holmit a kertben hagytuk, és a néni csak akkor lépett ki a házból, amikor mi már bent voltunk a saját otthonunkban. Ő kínosan ügyel rá, hogy ne találkozzon személyesen senkivel – fűzte hozzá Erika.

Figyelnek egymásra

Könnyebb a helyzet, amikor nem szükséges a szomszédok segítségét igénybe venni, mert közel laknak a fiatalabb hozzátartozók.

– A 65 év fölötti édesanyámnak és keresztanyámnak, akik egymás mellett élnek, szoktam bevásárolni és beszerzem a szükséges gyógyszereket is. Anyukámnak felástam a kertjét is, hogy tudjon ültetni, és egy kicsit a levegőn lehessen – számolt be Nagy Gábor. – A csekkbefizetés annyiban változott, hogy mobiltelefonról intézem. Természetesen mindeközben semmilyen fizikai kontaktust nem tartunk, a szokásos puszik is elmaradnak. A kocsimban kézfertőtlenítőt helyeztem el, amikor be- és kiszállok, használom. A boltban szintén vigyázok a higiéniára, és a bevásárlószatyrot a küszöbre teszem. Mivel rugalmas munkaidőben dolgozom, a délutáni bevásárlások nem okoznak problémát. A családban korábban is támogatjuk egymást, és fontosnak tartom, hogy az idős rokonaim mentális egészségére is odafigyeljek.

(A borítóképen: Angyal István sokaknak segít a bevásárlásban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában