Vadász

2020.03.21. 07:00

A legnagyobb problémát a puskás vadorzók jelentik

Arra, hogy orvvadász garázdálkodik, több jelből lehet következtetni.

Bájer Máté

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A hivatásos vadászok munkája sokrétű: többek között a vad etetése, sózók telepítése, magaslesek építése, karbantartása és a bérvadászok vadásztatása mellett a vadállomány óvása, védelme, a rájuk bízott terület bejárása, felügyelete is a fela­dataik közé tartozik – beleértve az orvvadászok elleni küzdelmet. Az Észak-magyarországi Vadászszövetség tájékoztatása szerint nagy problémát jelentenek a vadorzók, akiket alapvetően két csoportba lehet sorolni: vannak, akik csapdáznak, hurkokat állítanak fel, és vannak, akik fegyverrel tevékenykednek.

Az előbbi csoportba tartozó orvvadászok nem nagyvadakat próbálnak elejteni, inkább a fagyasztójukat szeretnék megtölteni némi vadhússal. Az utóbbi, puskás vadorzók kihasználják a területek nagyságát: legtöbbször éjszaka, lámpával és akár illegális technikai eszközökkel, éjjellátóval, hőkamerával próbálják becserkészni a nagyvadakat.

Árulkodó jelek

Arra, hogy orvvadász garázdálkodik egy területen, több dologból is lehet következtetni: ha csapdákra, tetemekre, vérnyomokra bukkan egy hivatásos vadász, abból egyértelmű következtetéseket lehet levonni. Nagyvadak elejtése során a „lesipuskások” sokszor nem teljes egészében viszik el a zsákmányt: ledarabolják a számukra szükséges részeket, a maradványokat pedig egyszerűen otthagyják.

Az eldördült lövések is árulkodhatnak a vadorzó jelenlétéről, ugyanis egy-egy vadászterületre úgy mehet ki vadásztársasági tag – vendégvadászok eleve csak kísérővel érkezhetnek –, hogy egy vadászati naplóba bevezetik a szükséges adatokat. Ez egyrészről a biztonság miatt szükséges, másrészről így ellenőrizhető a terület.

A hivatásos vadász visszatarthatja az orvvadászt, miközben értesíti a rendőrséget.

Együttműködnek

– Együttműködési megállapodás él közöttünk és a megyei rendőr-főkapitányság, valamint a városi kapitányságok között, ennek részeként rendszeres a rendőri jelenlét az erdőben: ha felmerül, hogy orvvadászok járhatnak, akkor több járőr kivonul és – a vadászokkal együtt – ellenőrzik, lezárják a területről kivezető utakat – mondja dr. Székely László, az Észak-magyarországi Vadászszövetség elnöke.

(A borítóképen: Vadászaton: nem mindegy, hogy mit, mennyit és mikor lő a vadász)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában