Átadták

2020.02.12. 13:30

Kerékpárúton: így biztonságos!

Már birtokba is vették az emberek a nemrég elkészült kerékpárutat.

Hegyi Erika

Fotó: Vajda János

Az Encsen és Mérán élők már nagyon várták a két települést összekötő kerékpárutat. Az út ez év elején elkészült, és január 30-án megtörtént a műszaki átadása. Annak ellenére, hogy tél van, és hűvös szél fújdogál, több kerékpárossal is találkoztunk a bicikliút encsi felhajtójánál.

Dányi Bélával például, aki azt mondta lapunknak, nagyon örül, hogy most már biztonságos körülmények között lehet a két település között biciklizni.

– Itt dolgozom Encs és Méra között, úgyhogy nekem ez nagyon nagy segítség. De azoknak is, akik Méráról járnak be Encsre dolgozni, vagy a városból akarnak eljutni Mérára. Jönnek-mennek itt az emberek, kertékpárral hamarabb eljutnak a közeli településekre, mint tömegközlekedéssel. Eddig az úton kerékpároztunk, ami veszélyes volt, de most már biztonságban vannak a kerékpárosok. Hamarabb kellett volna ez az út, de nagyon örülünk neki így is, nagyon jó! – dicsérte Béla a beruházást.

Nem sokkal utána Szajkó Dezső érkezik Méra felől Encsre, szintén kerékpárral. Ő jókora köteg fát is felkötött a csomagtartójára.

– Nagyon jó ez a kerékpárút, mindenki nagyon örül neki. Az úton, az autók között bizony veszélyes volt a biciklizés, korábban történt már itt halálos baleset is, amikor elütöttek egy kerékpáros embert. Az új út biztonságos, legalább két kilométer. Szépen megcsinálták, jó a minősége, szeretek erre kerékpározni. Többen is járnak erre, már tudják, hogy itt veszély nélkül el lehet jutni Mérára. Én is itt dolgozom Encs és Méra között a vízügynél. Tisztítjuk a patak környékét, és ami bokrot, fát kivágunk, azt haza lehet hozni – magyarázza Dezső, miért van egy nagy köteg fa a csomagtartóján.

Birtokba vették

A kerékpárút megépítését pályázati forrás segítette, melynek célja a két település közötti kerékpáros közlekedés fejlesztése volt. A beruházás keretein belül a meglévő kerékpárutak szerkezeti felújítása és korszerűsítése történt meg, valamint ehhez új szakaszt is építettek. Az új kerékpárút nyomvonalán a települések között található Csere-patak folyásmedrénél egy különálló kerékpáros hidat alakítottak ki.

A projekt során 1750 méter kerékpárút felújítása és 1950 méter új út kialakítása, építése történt. A beruházás költsége több mint 271 millió forint volt, mely 100 százalék mértékben vissza nem térítendő támogatás.

A műszaki átadáson Horváth Tamás műszaki ellenőr vezetésével a kivitelezők, valamint Mikola Gergely, Encs polgármestere és Sándor Róbert műszaki irodavezető végigjárták az átadandó szakaszt, és mindent rendben találtak. Encs és Méra lakói pedig már birtokba is vették a kerékpárutat.

(A borítóképen: Birtokba is vették az új kerékpárutat | Fotó: Vajda János )

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában