tömegközlekedés

2020.01.09. 18:47

Két pici ütközéssel megúszták az MVK-nál

Csak minimális késések fordultak elő a miskolci közösségi közlekedésben.

Tajthy Ákos

Jön a 19-es busz az Újgyõri fõtéren

Forrás: Illusztráció/ÉM

Már a reggeli órákban figyelmeztetést adott ki az ónos eső miatt a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Közleményében a cég arra figyelmeztette az utasokat, hogy a kialakult jégpáncél miatt a közlekedés nehézkessé vált, ami miatt lassabb haladásra, megnövekedett menetidőre kell számítani a villamosok és a buszok esetén is.

– Járművezetőink rutinjának köszönhetően viszont csak összesen három eseményünk volt napközben, de ezek mellett is el tudtunk indítani minden járatot – mondta el érdeklődésünkre Vaskó Tiborné, az MVK operatív igazgatója.

A csütörtök délelőtti óráktól nem érinti a 21-es autóbusz a Kiss Ernő utcai áruház mellett található megállóhelyet azért, mert a parkoló annyira csúszott, hogy az autóbuszok nem tudtak rajta biztonságosan közlekedni.

– Ezt az intézkedést azután rendeltük el, hogy egy menetrend szerint közlekedő járat megcsúszott, és a helyzet sajnos azóta sem javult sokat – mondta az igazgató.

A másik két eset a Repülőtéri végállomáson történt.

„Előbb egy 14-es járat csúszott meg kanyarodás közben, ami nekiütközött a Bosch kerítésének és egy picit összetört. Nem sokkal később a 35R viszonylaton közlekedő egyik jármű csúszott meg, ez egy fa ágának ütközött ami miatt a visszapillantó tükör tört össze. Az anyagi kár mindkét esetben minimális” – tette hozzá Vaskó Tiborné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában