bélyeggyűjtés

2019.09.06. 12:30

Bélyegekkel evangelizál

A borsodi származású lelkész hobbiját, a bélyeggyűjtést is felhasználja Isten igéjének hirdetésére.

Detzky Anna

Dr. Kocsis Attila (jobbra) ismertetőt tart bélyegeiből

Gyűjteményei gondozásával kapcsolódik ki dr. Kocsis Attila, aki jelenleg a Kelet-magyarországi Református Nevelőszülői Hálózatnak a lelkésze.

– Bükkaranyoson nőttem fel, aztán Kazincbarcikára költöztünk, mert édesapám ott szolgált szintén református lelkészként. 1979-től 1987-ig pedig Felsőnyárád és még három másik környező gyülekezet tartozott hozzám, vagyis ízig-vérig borsodi vagyok. Gyermekkorom óta gyűjtöm a bélyegeket, mostanra tízezres nagyságrend gyűlt össze – kezdte a beszélgetést dr. Kocsis Attila nagytiszteletű úr. – Körülbelül 15 éve jutottam el az első keresztény témához, ami megragadott. Ezek a világ országainak elsőként kiadott karácsonyi bélyegei voltak, amikből egy tematikus gyűjteményem alakult ki. A következő lépésben bibliai történeteket, eseményeket és igéket ábrázoló bélyegeket gyűjtöttem össze. A harmadik tematika templomokat, kolostorokat bemutató bélyegeket tartalmaz. A negyedik pedig a reformáció 500 éves évfordulójára összeállított anyag, amely a történelmi esemény menetét, helyszíneit és nagy alakjait ábrázolja. A reformáció emlékévében, 2017-ben és az elmúlt időszakban a Ref 500 – Bélyegeken a reformáció című kiállításom nagyon sok helyen, több országban megfordult. Talán az egyik legizgalmasabb, hogy 2021. év áprilisára a Skót Filatéliai Társaság éves közgyűlésére kaptam meghívást, ahol ez lesz a díszkiállítás.

Nemzetközi gyűjtemény

Ma az internet világában már a vásárlás és a csere is könnyen lebonyolítható, de a legkisebbek már egyáltalán nem ismerik a bélyegeket.

– A bélyegeim érdekessége, hogy kiadásuk nem kötődik az egyházhoz. Ezek mind hivatalos, állami, postai bélyegek, amelyeket az egyes országok akár karácsonyra, húsvétra vagy valamilyen egyházi ünnepre jelentettek meg. Sokszor híres zarándokhelyeket, kegytárgyakat és vallásos tárgyú művészeti alkotásokat örökítenek meg. A gyűjteményem legrégebbi darabja egy 1898-ban, Kanadában kiadott karácsonyi bélyeg. Egyébként maga a bélyegkiadás is a 19. század közepén, 1840-ben, Nagy-Britanniában indult. A világ 200-230 jelenlegi és megszűnt országából, államából vagy társulásából rendelkezem bélyegekkel. Ebbe bele­értendők olyan különleges helyek is, mint az antarktiszi pecsételővel ellátott – osztotta meg a gyűjtő.

Célja a misszió

A tematikus bélyegeken keresztül igehirdetést is lehet végezni.

– Jelenleg nem szolgálok saját gyülekezetben, hanem a nevelőszülői hálózaton keresztül családokat látogatok, lelki gondozói munkát végzek és rendezvényeket szervezek. A kiállításmegnyitókon és a tárlatok alatt arra törekszem, hogy a tematikus gyűjteményeim kapcsán bevezessem az embereket a Biblia világába és a reformáció történetébe. A vendégkönyvek arról tanúskodnak, hogy nem csak hitben járó emberek jelennek meg ezeken az alkalmakon. Mivel manapság, az elektronikus levelezés korában, már a bélyeggyűjtőket csodabogárnak nézik, talán még inkább rácsodálkoznak, hogy ez és vele együtt a Szentírás bölcsessége is kimaradt sokak életéből. Bízom benne, hogy néhányan a tárlatok láttán kedvet, indíttatást kapnak a Biblia olvasásához. A másik célcsoportom a gyerekek, akikhez rendhagyó hittanórákon keresztül jutok el a kiállításaimmal, amelyek mellé játékos tudáspróbákkal készülök – mutatta be a lelkész ritkaságszámba menő gyűjteményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában