Helyi közélet

2019.03.22. 18:01

Elvarázsolnak a műsorral Miskolcon

Miskolc - Megérkezett Miskolcra a Magyar Nemzeti Cirkusz 25 éves, jubileumi műsora.

Miskolc - Megérkezett Miskolcra a Magyar Nemzeti Cirkusz 25 éves, jubileumi műsora.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas artistaművész, Rich­ter József által 1995-ben alapított Magyar Nemzeti Cirkusz idén ünnepli 25 éves fennállását.

Látványos, humoros

A Richter család nevével fémjelzett társulat mára garancia, hogy Európa egyik legszínvonalasabb klasszikus cirkuszműsorát élvezheti a közönség.

Miskolcon március 31-ig, a Pesti úti TTL áruház mellett tartják előadásaikat, amelyre hatalmas az érdeklődés, a március 24-i, 11 órás előadásra például már minden jegy elkelt. Az igazgatóság a nagy érdeklődésre való tekintettel az elővételes és online jegyvásárlást javasolja a közönségnek.

Azt pedig, hogy az érdeklődés nem véletlen, már a csütörtök délutáni nyitó előadáson bizonyították a közönségnek. Akik megtekinthették a Richter & Casselly, vagyis a két Arany Bohóc-díjas család közös jubileumi produkcióját. Hiszen, mint ismert, 2018-ban a 42. Monte carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon ifj. Richter József feleségével együtt elnyerte a fődíjat, a cirkuszművészek Oscar-díjának számító Arany Bohócot.

Fotó: Ádám János

A manézsba lépett rajtuk kívül Steve és Jones, akik a humorról gondoskodnak, Ovidiu Tell, Románia legnívósabb íjmestere egy lélegzetelállító produkcióval. Simet László és az Asztronauták a X. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Pierrot-díjas produkciójával érkeztek Miskolcra. Látható a Richter-csoport újonnan koreografált Gypsy Fantasy produkciója: zsoké, lovas magasiskola és pónilovak kavalkádja, zárásként pedig extrém motorshow, 20 métert repülő fmx motorosok és Simet László motorozása a drótkötélen.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában