A miskolci színházban felismerik, viszont az utcán nem

Miskolc - Tenki Dalma harmadik évadát kezdte el szeptemberben a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjaként.

Az eltelt idő szakmai fejlődéssel és kihívásokkal telve segített művészi érésében, mindemellett Miskolc városa is egyre fontosabb szerepet tölt be életében, ahová barátok várták vissza a nyári szünet után.

A színészek életének nem éppen szerves része a stabilitás, ezért nagyon kíváncsi voltam arra, amikor Dalmával beszélgettem, hogyan sikerült beilleszkednie Miskolcon – hiszen ő eredetileg debreceni lány, aki Kaposváron járt egyetemre.

Elmondta, hogy „színházilag abszolút itthon van már”, hiszen idén először tért vissza úgy a városba, hogy tejesen beilleszkedett: nem csupán kollégák, hanem barátok is várták. Szociálisan érzékeny emberként írja körül magát, akinek nagyon fontos a nyitott, befogadó légkör – a Miskolci Nemzeti Színházban ezt megkapja.

Persze ehhez kellett az eltelt két év, a beilleszkedés időszaka. Egyre több embert ismert meg, ami fordítva is igaz, hiszen a közönségnek is szoknia kellett Tenki Dalma jelenlétét a színpadon. Bár az utcán még nem szólítják le a járókelők celebritásoknak kijáró áhítattal, de ezt nem is bánja az ifjú színésznő.

Lány az utcán, nő a színházban

Felidézte, hogy a minap találkozott egy rendszeres színházlátogató hölggyel, aki több darabban is látta őt. Ennek ellenére nem ismerte fel „civilben”, majd miután tisztázódott, hogy ez a Tenki Dalma az a Tenki Dalma, megkapta a kaméleon jelzőt a színésznő.

Ki is hangsúlyozta, hogy a kontraszt lehet az oka, hiszen a szerepei többségében sminkben, magassarkúban, karakteres jelmezben jelenik meg a színpadon, míg a hétköznapokon kerüli a feltűnő megjelenést.

Az idei évadban több szerepben is láthatjuk Dalmát, melyek közül a Három nővér bemutatóját különösen várta. Amellett, hogy nagyon szereti Csehov műveit, a vonzalom visszanyúl az egyetemi évekre. Akkoriban Mását játszotta el, míg most Natasa életre keltése lett a feladata. Álomszerepnek nevezi, a személyiségükben lévő kontraszt, és az ebből fakadó kihívás miatt – ugyanakkor egy olyan szereplő, akinek megformálásában „nagyon szép ívet lehet eljátszani” – mint fogalmaz. Az évadban több további bemutatóban is láthatjuk: az Édes Annában, az Eklektikon 2048-ban és az Ünnepben.

Nem ereszthettem el Dalmát beszélgetésünkből egy klisés zárókérdés nélkül: mire számíthat a közönség tőle ebben az évadban? Teátrális, bizalmaskodó hanggal, ironikusan mondja a tudatosan közhelyes választ: „nem fognak csalódni!”. A viccelődést elhagyva, rögtön kifejti: azt kívánja a nézőknek, hogy annyira szeressenek színházba járni, amennyire ő szeret játszani!

ÉM-KCs