Helyi közélet

2018.05.10. 14:17

Angolból vizsgáztak csütörtökön a végzősök

Miskolc - Angol nyelvből tettek csütörtökön emelt és középszinten írásbeli érettségit a diákok országszerte.

Miskolc - Angol nyelvből tettek csütörtökön emelt és középszinten írásbeli érettségit a diákok országszerte.

Középszinten az angol nyelv írásbeli ideje 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces. A második rész a nyelvhelyességi feladatsor megoldása, amire 30 perc áll a diákok rendelkezésére. Ezután szünet következett, majd a hallott szöveg értése részre 30 percet, végül az íráskészségi feladatsorra 60 percet kaptak a vizsgázók.

Emelt szinten 240 perc állt a diákok rendelkezésére. A vizsgán az előzőekben is felsorolt összetevők szerepeltek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.

Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható volt nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem alkalmazható.

Csütörtök kora délután a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájába járó diákokat kérdeztünk, az angol írásbeliről.

„Mintha csak gyakorló teszteket írtam volna”

Tóth Alexandra azt mondta, úgy érzi az eddigi vizsgák közül ez volt az egyik legkönnyebb számára.

- Nagyon élveztem az egészet, olyan volt mintha csak gyakorló teszteket írtam volna – mondta.

Kállai Richárd szerint csak az első rész volt viszonylag egyszerű, a többivel akadt problémája. -A második részben a nyelvhelyességen viszont már el kellett kicsit gondolkodni. A harmadik rész számomra rettentően rossz volt, mert nem lehetett érteni a magnót, gyors is volt, hadart a beszélő, ez nagyon nehéz volt így. A negyedik részben volt a levél írás, ami viszont kicsit nehéz volt és ha nem figyeltünk oda könnyen rossz szöveget kezdhettünk el írni – részletezte.

Nagy Dávid könnyebb tesztre számított, mint mondta, de hármasnál jobb érdemjegyet nem mert jósolni magának a feladatok ismeretében.

Utolsóként Ferencsik Róbert felelt kérdéseinkre, aki nehezebbnek ítélte meg az idei angol érettségit, mint amiket korábban otthon, vagy az iskolában megoldott. -Lehet, hogy csak a vizsgadrukk miatt éreztem így, nem tudom. Nem féltem tőle, mert egy erős alapot kaptam angolból az évek során, de ellentétben a hallott szövegértéssel, ami esélyes a maximális pontra, a szövegalkotás nagyon nehezen ment. Elfáradtam, és nem pörgött már a végére az agyam – tette hozzá

Pénteken német nyelvből írásban adnak számot tudásukról a végzősök.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="3855589"]

[related-post post_id="3855355"]

[related-post post_id="3854259"]

[related-post post_id="3852970"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában