Helyi közélet

2018.04.19. 17:04

Az emberi lélek káprázatos birodalma Tarcalon

Tarcal - Buddhista művész képeit láthatják az érdeklődők Tarcalon.

Tarcal - Buddhista művész képeit láthatják az érdeklődők Tarcalon.

Szentirmay Gábor, nyíregyházi fotós alkotásait láthatják ingyenesen még bő két hétig a tarcali Hatputtonyos Borfaluba látogatók, akik a képek mellé szellemi útravalót is kapnak és a diavetítés során betekintést nyerhetnek az emberi lélek misztikus és káprázatosan szép birodalmaiba.

A kiállítás iránt érdeklődőknek levetítik azt a diafilmet is, mely bemutatja a Buddha-szobor születésének hátterét. A művészt tíz éve érintette meg a buddhizmus, akkoriban kezdett ismerkedni a számára még újnak számító tanokkal és úgy vélte ez a filozófia kínálja a legelfogadhatóbb válaszokat a létezéssel kapcsolatos kérdéseire.

– 2013-ban menedéket vettem, vagyis buddhista gyakorlóvá váltam. Lama Lekhse invitált New Yorkba, ahol kérésére összeállítottam a Maithrea Buddha-szobrát, mely Láma Norlha rimpocse teremtőerejének köszönhetően hamar elkészült, ő már a Nirvánába költözött, de szellemisége beragyogja a kiállítást – magyarázta Szentirmay Gábor fotóművész.

Virágozzék ezer virág

– Számomra is a Buddhizmus adja azt a szellemi muníciót, melynek köszönhetően teljes életet élek. Ezek a káprázatos képek energiát árasztanak, vizuális tudósítások a nirvánából – magyarázta Pongrátz Tamás.

– Nyitottak vagyunk a kultúra minden ágára, a zsidó-keresztény értékek mellett más világvalláshoz kapcsolódó alkotásokat is bemutatunk és a hagyományőrzés is fontos oldala Tarcal kulturális arculatának. Községünk a világörökség része, ezért a virágozzék ezer virág elvét vallva sokrétű programmal várjuk a helyieket és a turistákat egyaránt – magyarázta Tóth Zsolt, Tarcal művelődésszervezője.

A kulturális menedzsertől azt is megtudtuk, hamarosan számos hazai tájegység korabeli öltözködési szokásába is betekintést nyerhetünk Tarcalon, ahol a magyar népviseleteket is mélyebben megismerhetik az érdeklődők.

ÉM-JA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában