Helyi közélet

2017.12.21. 19:40

Miskolci közgyűlés - Rendkívüli volt az év utolsó ülése

Miskolc - Rendkívüli ülést tartott Miskolc város közgyűlése csütörtökön reggel, melyen két napirendi pont került a grémium elé.

Miskolc - Rendkívüli ülést tartott Miskolc város közgyűlése csütörtökön reggel, melyen két napirendi pont került a grémium elé.

Két napirendet tárgyalt Miskolc város közgyűlése csütörtökön reggel. A képviselők elé kerülő első javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településképi Arculati Kézikönyvének elfogadására és a településkép védelméről szóló rendeletének megalkotására vonatkozott. Az előterjesztéssel kapcsolatban Erdeiné Gadó Helga, a városépítészeti főosztály vezetője elmondta, az új építésügyi szemlélet kialakulása érdekében minden önkormányzatnak meg kell hoznia ezt a rendeletet, december 31-ig. Bár Miskolc rendelkezik rendelettel, de felül kellett azt vizsgálni. Mind a rendelet, mind a kézikönyv támogatólag hat arra, hogy minél esztétikusabban újuljon meg a városunk.

A kézikönyvet készítő cég, a VÁTI Városépítési Kft. szakmai vezetője Paksi Szilvia mutatta be az anyagot, amely végigveszi az egyes városrészeket, hol, milyen védelem alatt álló épületek, városrészek vannak. Eltérő karakterű területek összevonását, karakterizálását is tartalmazza – ezekből a karakterekből 17-et állapítottak meg. A szakmai vezető megjegyezte: sok sztereotípia él Miskolccal kapcsolatban, elsősorban az itt élőkben, mert aki idelátogat, az előtt a maga valójában tárul fel a város.

A frakciószónokok és a felszólaló képviselők mindannyian üdvözölték az anyagot, ellenzéki részről a rendkívüli tárgyalást sérelmezték, illetve a Jobbik a reklámpiac átszervezéséről beszélt.

A három ingatlan tulajdonjogának megszerzése kapcsán Pfliegler Péter alpolgármester a város gazdasági fejlődéséről szólt, a növekedő bérekről, és egyre több munkahelyről. Ugyanakkor a további beköltöző cégek számára megfelelő területre van szükség, ez indokolja a vásárlást. A három megvásárlásra javasolt ingatlannal bővíthető a Mechatronikai Ipari Park, és ennek köszönhetően újabb munkahelyek jöhetnek létre.

A képviselő testület mindkét előterjesztésnek zöld utat adott, 2017 utolsó miskolci közgyűlésén, melynek zárásaként dr. Kriza Ákos polgármester áldott békés karácsonyt és boldog új évet kívánt mindenkinek.

ÉM


[related-post post_id="3716393"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában